Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2017.09.14

Betelt a bili! Közvécétlen évnyitó

amazon.jpgMegmozdultunk a közvécékért, de hiába kértük a Belügyminisztériumot, az EMMI-t és a Fővárosi Önkormányzatot, de nem történt semmi, sőt! A család- és ifjúságügyért felelős államtitkár egyenesen azt mondta, a közvécékért indított petíciónk nem érte el az ingerküszöbét. Hát, akkor sajnos tovább kell akcióznunk, hogy elérje a Fővárosi Önkormányzatét, a Belügyminisztériumét és az EMMI-ét.

Bár szerintünk is könnyebb lenne figyelembe venni az emberek igényeit, és több közvécét telepíteni, de úgy néz ki, ezt a döntéshozók nem értik. Pedig a szükség nagy úr, annál is, aki úr! Szóval betelt a bili!

A Fővárosi Önkormányzat előtt egy szeptemberhez illő Közvécétlen Évnyitó keretében, ahol kiosztjuk az illetékeseknek járó bizonyítványt és átadjuk a több, mint 3000 ember által aláírt petíciót. Lesz minden, ami egy évnyitóhoz dukál: énekkar, megnyitó beszéd, utána pedig megkezdődnek az órák: földrajz, biológia, testnevelés. Mindet javasoljuk az illetékeseknek, sokat tanulunk majd az emberi test működéséről!

Mikor? 2017. szeptember 20. szerda 10-11h

Hol? Főpolgármesteri Hivatal, Budapest V. ker. Városház utca 9-11.

Az esemény a Facebookon: https://www.facebook.com/events/2032407503647632/

A Város Mindenkié vécé kampányáról: http://avarosmindenkie.blog.hu/tags/wc

Közvécéket Budapestre! www.facebook.com/kozveceketbudapestre/

Petíció a közvécékért: www.peticiok.com/kozveceket_budapestre

AVM Csoport