Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2017.09.07

Cenzúra a minisztériumi stratégiában?

oktatas.jpgTisztelt Nemzetgazdasági Miniszter!

Tisztelt Kormány!

Tisztelt Parlamenti Többség!

És Tisztelt a Választáson Induló Minden Politikus!

Devizahiteles ügyben sokmindenki leírta már gondolatait. Mivel a devizahitelek ügye a politikai marketing felszíne mögött teljességgel megoldatlan, ezért ami tőlem telhető, megfogalmazom észrevételeimet.

Észrevételeim megfogalmazására késztetést a minap nyilvánosságra kerülő minisztériumi stratégiai terv adott, amely a lakosság pénzügyi kultúrájának emelését célozza úgy, hogy az érdekvédelem szó nem fordul elő benne. A sokezer milliárdos devizahiteles visszaéléseket egyebek mellett az érdemi pénzügyi fogyasztói érdekvédelem teljes hiánya, sőt bizonyos esetekben jogszabályi tiltása tette lehetővé (lásd például a pénzügyi termékek fogyasztóvédelmi értékelésének tiltását). Visszaélésnek tekinthető minden bizonnyal a 2014-es forintosítási törvény is mind tartalmában mind az ügyfelek véleményezésének kizárásában a jogszabály előkészítése idején. Joggal való visszaélésre gondolok – amelyet a hatékony, önszervező érdekvédelem hiánya, szinte tiltása tett lehetővé. Pénzügyi kultúránk legalapvetőbb hiányossága tehát az érdekvédelem hiánya. És erről egy szót sem ejt a minisztériumi stratégia.

Azt hiszem, ezen változtatni kell.

Levelem első számú észrevétele, javaslata, hogy a pénzügyi műveltség javítását célzó stratégiát ne tekintsék véglegesnek, annak kiegészítését az önszerveződő devizahiteles érdekvédők meghallgatásával, bevonásával alapozzák meg – hely adva annak az alapvető evidenciának, hogy érdekvédelem nélkül a jelenkorban szükséges pénzügyi kultúráról a lakosság semmilyen csoportjában nem beszélhetünk.

A pénzügyi ismeretek tekintetében a tartalmi részleteket illetően minden bizonnyal laikus vagyok, akinek sem eszközei sem naprakész tapasztalatai nincsenek a korszakunkban szükséges, a korunkban kibontakozó pénzhasználatról. A devizahitelekről szóló vitában mint károsult, rákényszerültem, hogy megpróbáljam megérteni, milyen összefüggések érvényesülnek a devizahitelekről szóló banki, bírósági, politikai érvelésekben. Nekem magának a hitelpénznek a mibenléte vált egy olyan kérdéssé, amelyre sajnos nem kaptam választ semmilyen szakmai és hivatali fórumtól, pedig a devizahiteles problémának talán a legfőbb gyökere.

Tehát kétfajta hitelt kell megkülönböztessünk, a megtakarítást közvetítő és a pénzteremtő hitelt. Nem szokás megkülönböztetni a kettőt, pedig valószínűleg egészen más összefüggések jellemzők rájuk. A megtakarítást közvetítő hitel (vagy annak alapján folyósított kölcsön) mögött a megtakarító tulajdonjoga van. A bármifajta biztosíték, zálog a megtakarító tulajdonjogának védelme. A pénzteremtő hitel mögött nincsen megtakarító tulajdonos, akinek a tulajdonjogát védhetné a jelzálog vagy egyéb biztosíték. A devizahitelek minden jel szerint pénzteremtő hitelek voltak. Akkor tehát kinek az érdekét biztosítja hozzá kapcsolt jelzálog? A megtakarítás tulajdonosáét semmiképpen, mert a megtakarító nem áll a hitel mögött. Legfeljebb a társadalmi közérdek, a társadalom összessége lehetne a jelzálogban érdekelt, de szakmai vélemény szerint a pénz értékét nem védi a jelzálog. Tehát úgy tűnik, a devizahiteles jelzálognak nincsen legitim jog szerinti funkciója, viszont ezreket, százezreket tesz tönkre. Miért tartozik bele ez a visszás megoldás a magyar bankok, bankrendszer, a magyar pénzrendszer pénzügyi kultúrájába?

Levelem második számú észrevétele, hogy pénzügyi kultúráról nem lehet beszélni a bankok és a pénzügyi hivatalok pénzügyi kultúrájának megtárgyalása nélkül - tehát a stratégiai célkitűzésekbe ennek is bele kell kerülnie a lakossági pénzügyi kultúra tárgyalása mellett.

Nagy vonalakban ha a pénzteremtő hitellel nem élhet valaki, akkor rákényszerül a megtakarító tulajdonosi szempontjait figyelembe venni. A megtakarító (illetve az ő szempontjai) pedig monopol helyzetbe kerülhet a hitel igénylővel szemben.

A rendszerváltásunk egybeesett világszerte másik 53 ország hasonló fordulatával (tehát 1990 messze nem a szocialista országokról szólt). A nagy felvásárlók világszerte pénzteremtő hitelekből tudtak forrást szerezni. De csak ők. Az 54 országnak elzárták a pénzteremtő hitel lehetőségét.

Kicsiben velünk ugyanez történt a devizahitelek esetében. Nekünk sok esetben semmilyen megtakarítást közvetítő vagy pénzteremtő hitel nem volt elérhető … majd engedték a devizahitelt – ami a valóságban pénzteremtő hitel volt, de erről minket nem értesítettek, a törlesztő részlet emeléseket sokszor a megtakarító betétesek védelmével indokolták, akik minden jel szerint nem voltak a hitelek mögött. Tehát minket ugyanúgy sarokba szorítottak, mint 1990-ben azt az 54 országot. Azzal a változtatással, hogy nem előlünk vásárolták ki a köztulajdont nekünk nem elérhető pénzteremtő hitelből (aminek fedezete a hitellel utóbb kivásárolt termelői tulajdon volt!), hanem nekünk nyújtottak hitelt (pénzteremtő forrásból), amit megtakarítási érdekkel indokolt hamis terhekkel tettek csapdává, és a cél ugyancsak a reáljavak elvonása (nem vásárlási licittel, hanem végrehajtással).

Amint csalás volt a veleje az 54 ország közvagyonának elprivatizálása, úgy család a devizahitel is.

A minisztériumi a lakosság pénzügyi kultúráját emelni célzó stratégia nem oldja meg az alapvető problémát, a banki szolgáltatók hamis, ügyfél ellenes működését, sem a bankokkal együttműködő hatósági ügyfélellenességet (amelynek egyik legszebb terméke, hogy a tisztességtelenség a bankok esetében nem erkölcstelen, tehát hivatalos vélemény szerint nem vezet a hitelszerződések semmisségéhez).

A devizahitelek történetét, és a lényegi problémákat elhallgató pénzügyi kultúra fejlesztő stratégiát látva felmerül, hogy a minisztérium vegyen részt a megtakarítás közvetítő és a pénzteremtő hitelek megkülönböztetésének feltérképezésében. Ugyanis a megtakarítások tulajdonosai erősen leárnyékolhatják érdekeik szerint a hitelek felhasználását.

A pénzteremtő hitelek felhasználásának felelősségi rendszere ettől alapvetően különböző kell legyen, és mintha az ország gazdasági erőfeszítéseinek kis és nagyobb léptékben egyaránt erre a nagyobb önállóságra volna szüksége (amit a devizahiteles szerződések eltakartak az ügyfeleik elől).

Levelem harmadik észrevétele, hogy a minisztériumnak a pénzügyi kultúra emelését célzó stratégia megfogalmazásakor ki kell térnie arra, hogy a megtakarító és pénzteremtő hitelek közti különbségtevés miként növelheti a magyar pénzrendszer hatékonyságát, társadalmi és egyéni hasznát.

Ez az elméleti tájékozódás egyúttal lehetővé teszi, hogy eloszoljanak azok a félelmek, hogy ha nem csapják be a devizahiteleseket, a pénzügyi fogyasztók meghatározó tömegét, akkor a bankrendszer csődbe fog jutni, tehát inkább fel kell függeszteni még az igazságszolgáltatást is (amint a magyar kormány 2015-ös angol nyelvű EBRD-vel kötött megállapodásában szerepel), csak elkerüljük az ország azonnali csődjét (?!);

Megjegyzem, hogy laikus, azaz lakossági, fogyasztói tájékozódásom eredményeként úgy tűnik számomra, hogy a nemzetgazdasági minisztérium ezen stratégiai terve megfelel a korrupció hamis közigazgatási politikai tevékenységgel elkövethető fajtájának– az ENSZ korrupcióról szó egyezségokmánya alapján (2005. évi CXXXIV. törvény az Egyesült Nemzetek Szervezete Meridában, 2003. december 10-én kelt Korrupció elleni Egyezményének kihirdetéséről)

Sőt. A hitelpénzrendszer mibenlétének nyilvánosság előtti eltitkolásában, mint közérdekű információ vissza tartásában megnyilvánuló tudatos megtévesztés, méghozzá a banki kartellel szövetkezve, az egyébként civil szervezeti státuszú bank-szövetséggel együttműködve és minden ugyancsak civil státuszú fogyasztói érdekvédelmi önszerveződéstől elzárkózva, azok munkáját akadályozva, nemzeti léptékű, népirtás jellegű torzulásokat eredményez (a lakosság önszervező, szubszidiáris önállóságának, öngerjesztő életmegnyilvánulásainak pénztechnikai eszközökkel való elfojtásában).

A pénzteremtő hitel természetének nyilvánosság előli elzárása népirtásban megjelölhető eredményre vezető volta első pillanatban meghökkentő megállapításnak tűnhet, de vegyük figyelembe, hogy a pénzteremtő hitel „letagadása” ellehetetleníti az ország gazdasági potenciáljának, önszervező képességének kiteljesedését azzal, hogy a megtakarítások felhasználását erőlteti a pénzteremtéshez szükséges társadalmi előzetes bizalomra (önbizalomra, közbizalomra) építés helyett … és ezzel mintegy a megtakarítási tulajdonosok tulajdonosi érdeke által cenzúrázza a pénz-forrásokhoz jutást, a „bármilyen” tevékenység finanszírozását (politikától, közérdektől, gazdasági racionalitástól, jogszerűségtől függetlenül, akár a genocidiumnak nevezett népirtás „finanszírozásának” árán is).

Az aktualitást a megjegyzéseimre az adja, hogy a kormányzat Nemzetgazdasági Minisztérium nevű részlegében oly mértékben hiányos a pénzügyi ismeretek bővítését célzó stratégia, hogy hiányosságából következően hamisan határozza meg a magyarországi lakosok pénzügyi tudatosságának fejleszthetőségét – a pénzügyi tudatosság tágyának irreális, egyoldalú, a lakosság elemi érdekével ellentétes leszűkítésével (például a pénzügyi érdekérvényesítés lehetőségének elvi figyelmen kívül hagyásával).

Kizárólag a megtakarítások hathatós befektetését tárgyalja, szót sem ejtve róla, hogy az eltelt száz esztendőben érvényesülő hitelpénzrendszerben a megtakarítások hatékony kezelésének fontos, de másodlagos szerepe van – azaz nem elsődleges (tehát önmagában a megtakarítások hatékonyságának nincsen átütő ereje).

Mint egy autóban az ajtókilincsek mechanikai minőségének is kevés köze van az autó teljesítményéhez, vagy hogy kevésbé éles példát mondjak a takarékosabb vezetési módszereknek. Az autó nem a takarékos vezetési módszerekkel megy, hanem üzemanyaggal, motorral. Az üzemanyag (vagy a lényegi motor) pedig a modern fejlődő gazdaságban száz éve (!) a pénzteremtő hitel. A pénzteremtő hitellel való bánás jelenti tehát a mai pénzügyi kultúra magvát. Amiről senki sem beszél, sem a jegybanki tájékoztatók, sem a nemzetgazdasági minisztérium sem a középfokú és felsőfokú tankönyvek, sem a nyilvánosan olvasható kutatási anyagok, sem a banki hitel tájékoztatók.

Nagyon súlyos következményei vannak a pénzteremtő hitel természetének tárgyalásával szembeni, a hivatkozott minisztériumi stratégiában is tetten érhető cenzúrának. Ami ebből következik, ennek a cenzúrának a hatásaként, az a népirtás kifejezés törvényi definíciójának teljességgel megfelel. Az egyéni és közösségi önszervezés legfontosabb pénzügyi lehetőségét iktatják ki ezzel a tudati szintű cenzúrával (hogy fogalmunk se legyen róla), amelynek a nemzetgazdasági minisztérium 2017 szeptemberi megismerhető stratégiai programja maximálisan megfelel.

Választások előtt, rendületlenül folytatva és hangoztatva az elmúlt 28 év trendjét.

Mint amikor Bokros Lajosék a hazai háztartások fogyasztásának elszabadulásában láttatták a rendszerváltási fiaskót, a költségvetési hiány okát, az államcsőd veszélyének a magyarázatát. A túlfogyasztást hibáztatták az offshore jelenség helyett, a számtalan gazdaságpolitikai hiba helyett, a cinkelt (a közérdekkel szembefordult) privatizáció kártáteleinek megnevezése helyett. És az emberek menekültek. Ki merre látott. Ki külföldre, ki az érdektelenségbe, ki a magányba, ki az italba, kábítószerbe, ki az önfelszámolásba, egyenesen az öngyilkosságba. Mert nem tudott felülkerekedni a minden oldalról sulykolt hamis, megalapozatlan hibáztatással, hogy minden gazemberségnek a forrása az ő egyéni túlfogyasztása lenne (ráadásul a devizahiteleknél aminek logikus következménye lenne a sulykolt érvelés szerint a hitelei törlesztésének képtelensége, a végrehajtó, a teljes ellehetetlenülés és a végső szégyen és éhenhalás elől lehet menekülni a halálba).

Sulykolják, hogy az elvárható ismeretek hiánya, az ügyfél tudatlansága az oka az ország pénzügyi nehézségeinek? Akkor talán ez azt jelenti, hogy az ügyfél hibája, hogy nem találja ki előre miként akarja becsapni a bank, a felelőtlen közjegyző közreműködésével, az önkormányzati és sok más hivatallal karöltve …. vagy éppen most a nemzetgazdasági minisztérium óvatlan stratégiai tervezete?

Amióta figyelek rá, hosszú évek óta hivatalosan, a jegybanki, a különféle banki és minisztériumi felvilágosítások szerint a pénzügyi kultúra nem több, mint hogy jó spekuláns légy (ugyanezt harsogták a devizahiteleseknek, csak a valódi spekuláció eszközei, feltételei nélkül – majd belehajszolták őket abba a konstrukcióba, amely eleve tervezetten nem kölcsönügylet volt, hanem tisztességtelen csapda).

Tisztességtelen és értelmetlen csapdának látom a közérdek szempontjából, hogy a pénzteremtő hitel fogalma és a rá épülő banki műveletek (alapszinten a pénzteremtő hitelek fogyasztóknak) nem jelennek meg színről színre, ezért nem lehet kihasználni fogyasztó ügyfélként a lehetőségeit, nem lehet igazodni a természetéhez, és nem lehet leleplezni a pénzteremtő hitelek sajátosságaival visszaélő bankok tisztességtelenségét, szakmaiatlanságát, mert a bíróságok, közjegyzők, ügyvédek, igazságügyi és nemzetgazdasági miniszterek, banki és jegybanki vezetők, miniszterelnökök, egyetemi tanárok és kutatók és mindenki aki labdába rúghatna ……….. úgymond fogalmuk sincsen róla, hogy mulasztásos bűnt követnek el a társadalom ellen, azaz mondhatni mulasztásos bűnözők. Az ENSZ már említett okmánya nevesíti a mulasztásos korrupciót.

Ez a mulasztásos bűnöző meghatározás nem egy hatásvadász kifejezés, pláne nem valamely pártpolitikai irányzat érdekében használt kifejezés, hanem a valóság lényegének „szakszerű”, pontos, pártsemleges megfogalmazása.

Tájékozódási lehetőséget keresve évtizedek óta hangoztatom ezt a problémát. A devizahitelek kapcsán károsult laikus fogyasztóként mélyebben is belelátva a folyamatokba nem látok kivezető jószándékú folyamatokat, törekvéseket. Feltéve hogy a torzítás nem tudatos, nem eleve a megtévesztést célozza, de eredményében mégis egy népirtási folyamatot erősít, próbálom felhívni a figyelmet, teszem megjegyzésemet, mondom el panaszomat, javaslatomat.

Végül beleolvasva a stratégiai tanulmány szövegébe és idézve megismétlem javaslataimat.

„Magyarország polgárai pénzügyi fogyasztókként fontos szerepet töltenek be a nemzetgazdaság működésében. Tény egyfelől, hogy az elmúlt pénzügyi válság mély nyomot hagyott a lakosság pénzügyi biztonságérzetében és pénzügyi szolgáltatókba vetett bizalmában. Másfelől az elmúlt években elvégzett felmérések és a nemzetközi trendek is azt támasztják alá, hogy ezt a bizonytalanságérzést a pénzügyi ismeretek, illetve azok gyakorlati alkalmazásának hiánya okozza. Ezért a kormány fontos elérendő célként fogalmazta meg a lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztését.”

 a stratégia a pénzügyi fogyasztókról szól

·         a lakosság pénzügyi biztonságérzetéről beszél meg a pénzügyi szolgáltatókba vetett bizalomról

·         a pénzügyi ismeretek hiánya és az alkalmazásuk hiánya

·         tehát jön a lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztése

Azaz nem tévedtem, mert utalás erejéig sem jelenik meg, hogy a lakosságot elbizonytalanító banki viselkedésnek hol a korrekciója? Hogy a lakosságnak nem bizalmi indexekre van szüksége, hanem bizonyosságra a bankok megbízhatóságáról, működési, szolgáltatási minőségéről, sőt a jogszabályok megbízhatóságáról is – egy erre alkalmas és nem érdekidegen pénzügyi fogyasztói érdekvédelem intézményi útján keresztül.

A kereső szerint a szövegben nem fordul elő az érdekvédelem szó. Azt hiszem ezt lehet nyugodtan botránynak nevezni 2017-ben a pénzügyi fogyasztói kultúra fejlesztési stratégia kapcsán.

Tehát tényleg megint a lakossági túlfogyasztáshoz hasonlatosan közelít a minisztérium egy átfogó problémát, és próbálja egyoldalúan a lakosságot megnevezni vétkesként, elégtelen tudatúként. Közvetve a lakosságot okolja ez a stratégia a strukturális torzultságért.

A) vonják be a stratégia kidolgozásába a devizahitel károsultak öntevékeny csoportjait, illetve itt egy témakör a parlamenti devizahiteles bizottság munkájába

B) ki kellene mondani, hogy a pénzteremtő (és a megtakarítás közvetítő) hitelekről való döntésben a szakmai szempontok mellett társadalmi kontrollra van szükség (a pénzügyi fogyasztói érdekvédelem révén vagy amellett még más résztvevővel is)!

Fontos megjegyezni, hogy ez nem a banki gazdálkodási meg egyéb önállóságot sértené, hanem elsősorban a pénzteremtő hitelek esetében a vásárlóerő újraelosztását a társadalmi megelőlegezett összbizalomra építve nem lehet érdekidegen és immár jogszabályba foglaltan tisztességtelen viselkedésű gazdasági szervezetre bízni. Tehát a bankok szolgáltató, az ügyleteket adminisztráló ténykedését el kell választani a hitelbírálattól is és a későbbi hiteldöntésektől is – társadalmi, esetünkben minimálisan az államtól és bankoktól független fogyasztói érdekvédelem felügyeletének érvényesítésével.

„A stratégia az OECD/INFE és a legjobb nemzetközi gyakorlatok figyelembe vételével a magyar igényekre került kidolgozásra. Evolutív jellege lehetőséget ad arra, hogy a végrehajtása során könnyen idomuljon a gyorsan változó környezet elvárásaihoz. A stratégia tervezetét az OECD/INFE véleményezte és arra rendkívül pozitívan csatolt vissza.

A stratégia elsődleges célcsoportját a még iskolarendszerben tanulók jelentik, de a felnőtt korúakat is sokféle programmal kívánja elérni, sőt a nyugdíjasok sem maradnak ki a látóköréből. A stratégia a különböző vulnerábilis társadalmi csoportokat is segíteni kívánja,”

Legfeljebb bátoríthat, véleményezhet az OECD/INFE és más nemzetközi szervezetek. A hazai problémákkal nekünk kell szembesülnünk, azokat más nem fogja helyettünk, nekünk megoldani. Tehát elsőként egy problémafeltárásra lenne szükség, amelyhez kiváló közeget jelentene a devizahitel károsultak megannyi önszervező érdekvédő csoportosulása, akik érdeksérelmüket kifogásolóan fellépve nem nevezhetők érdektelen, közömbös fogyasztói csoportnak, akiknek a véleményével nem volna mit kezdeni.

Nagyon nagy probléma, hogy a minisztérium rendületlenül folytatja az eddig is volt gyakorlatot, melyben a pénzrendszerrel kapcsolatosan valódi, aktivitásban fogalmazódott fogyasztói véleményeket nem vesz figyelembe, azokat nemlétezőnek tekinti, illetve tanulatlanságból, tájékozatlanságból, felelőtlenségből származónak, azaz érdektelennek minősíti. Azonban nevezzük néven, ez önkény a társadalommal szemben. Semmiben nem volt más a helyzet a szocializmus fél évszázadában, amikor a szovjet megszállást lehetett megjelölni a társadalmi önkényért.

A pénzügyi műveltség szándékos deformálása, hatalmi erővel való megcsonkítása álcát igényel, akkor hatékony, ha nem tudunk róla, hogy irányított csapdába terelnek minket. Egyik felszínes, stilisztikai eszköze ennek az önkénypolitikának a nem egyeztetett, érthetetlen, tehát ellenőrizhetetlen szavak használata.

„A stratégia a különböző vulnerábilis társadalmi csoportokat is segíteni kívánja.

A vulnerábilis sebezhetőséget jelent. Elhiszem, hogy segíteni akarja a sebezhetőeket a stratégia fogalmazója. A szándék nemes. A megvalósítás szerencsétlen, visszatetsző és kicsiny téglája a népirtásig (genocidiumig) terjedő hatásnak. Fölényességet sugall ez a mondat. A fölényesség mögé búvó önkényt sugall, amellyel nemhogy közérthető nem akar lenni, de kirekesztő, és az egész stratégia arra irányul, hogy akinek mégis van megtakarítása, azt ellenőrizhető helyen tartsa. A szándékot illetően bizonytalan vagyok, de az eredményt kétségtelennek vélem a laikus észjárású tájékozódásomban.

Sőt, akkora a fejetlenség a különféle szakmai fórumok és hatóságok viselkedésében, tanácstalanságában, hogy azt látva felvetem, „a pénzhasználat alanyi jogát” kellene megfogalmazni az elméleti tisztánlátás érdekében. És arról az alapról lehet eredményesebben felvenni a harcot a lakosság pénzügyi kultúra területén megnyilvánuló bizonytalanságával szemben.

C) Tehát a stratégiát társadalmi visszajelzéseket figyelembe véve írják újra a devizahitel károsultak részvételével – tekintettel a bankok és pénzügyi hatóságok pénzügyi kultúrájának kérdéseire is (hiszen a pénzügyi szolgáltatók és állami intézmények működésétől független pénzügyi kultúráról nem nagyon lehet beszélni).

Tisztelt Címzettek!

Remélem sikerült  jól olvashatóan, értelmezhetően megfogalmazni észrevételemet a Nemzetgazdasági Minisztériumban készült és meghirdetett „Pénzügyi tudatosság fejlesztésének stratégiája” kapcsán.

Lehet, hogy az egyértelműség és laikus voltom miatt helyenként ügyetlenül fogalmaztam, de remélem nem félreérthetően.

Várom megtisztelő válaszukat és lehetőség szerint, hogy a stratégiához tartalmi kiegészítés készül, amit érvényesíteni is fognak az elkövetkező évek programjaiban (az önszerveződő, valóban aktív devizahitel károsult érdekvédők részvételével).

üdvözlettel

Fáy Árpád