Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2017.09.17

Közép-Európa legnagyobb pódiumművészeti seregszemléje

szinhaz.jpgA Váci Dunakanyar Színházban léphetnek fel a KALEIDOSZKÓP VersFesztivál versenyzői: november végén versmondás, versfilmek, versszínházi előadások és verszenei koncertek versenyeznek Közép-Európa legnagyobb pódiumművészeti seregszemléjén. A Magyar Versmondók Egyesülete elindította a jelentkezést.

Ebben az évben - Arany János születésének 200. évfordulója előtt tisztelegve - Arany-emlékestekkel, pódiumi előadásokkal, színpadi produkciókkal és vetítésekkel bővítik a szervezők a VersFesztivál programját, amely számos kulturális csemegét tartogat majd.

A versenyprogramra versszínházi előadással, verszenei koncerttel, versfilmes alkotással, valamint vers- és prózamondás mellett balladamondással is lehet jelentkezni. Az utóbbi kategóriák esetében idén először nemcsak junior és felnőtt, de fiatal felnőtt kategória is lesz. A verseny nyitott valamennyi korosztály számára, határon innen és túlról.

A hivatásos és az amatőr versenyzők külön kategóriában versenyeznek. A versenykiírások meglehetősen nagy művészi szabadságot engednek a művek választása és feldolgozási módja terén minden nevezőnek.

A Kaleidoszkóp VersFesztivál Közép-Európa legnagyobb pódiumművészeti seregszemléje, célja a vers megnyilvánulási formáinak felkutatása és bemutatása mellett a hivatásos és amatőr előadók, társulatok találkozásának megteremtése. Fővédnöke Buda Ferenc Kossuth-díjas költő, igazgatója Lutter Imre Radnóti-díjas előadóművész.

Információ és jelentkezés: www.versfesztival.hu

Magyar Versmondók Egyesülete - OS