Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2017.09.18

Modern ÁVH ...

hacker2..jpgElegáns kormányzati megoldással és nem kis mértékű beetetéssel megoldja a kormány, hogy minden cég levelezésébe bepillantást nyerhessen. Az áldozatok nem is tudják magukról, hogy áldozatok, ráadásul még örülhetnek is annak, hogy nem minden keserű pirula, ami kötelező. Pedig ennél keserűbb nincs.

Történt pedig, hogy a kormány azzal kecsegtet minden, Magyarországi bejegyzett szervezetet (civil-, magán- és vállalkozási szektort egyaránt), hogy ingyenes 300 MB tárhelyet kapnak, ha regisztrálnak az állam Cégkapu rendszerébe. Erről a Napi.hu tudósított, és további részleteket is közölt: „És hogy kik az érintettek? Nagyjából minden jogi személy: a kft.-k, bt.-k, nyrt-k., zrt.-k mellett a szövetkezetek, állami vállalatok, végrehajtói, közjegyzői, ügyvédi irodák, alapítványok, társulatok és a külföldi vállalatok fióktelepe is.”

A totális megfigyelési kontroll lassan tehát eléri a csúcspontját hazánkban, hiszen a Cégkapun keresztül kell intézni ezentúl a levelezéseket. A kormány azt mondja: ezzel leegyszerűsítik ezt a folyamatot. Úgy harangozták be, hogy ez egy „lehetőség”, de egyben azt is közölték: aki december 31-ig legkésőbb nem regisztrál, az vaskos büntetésre számíthat. Ennyit a kedvező és önkéntes lehetőségről, hiszen, ha Állam Bácsi nagyon összevonja a szemöldökét, mert valaki nem, illetve késve regisztrált, akár úgy is dönthet, hogy törli a céget a nyilvántartásból. …

Azok a cégek, szervezetek sincsenek jobb helyzetben, akik tervezik a megalakulást. Nekik, önkéntesen, a megalakulástól számított 8 napon belül be kell jelentkezni ebbe a rendszerbe – vagy nem, és máris törlik őket.

És gondolkodjunk: 300 MB tárhely ingyenes. És az mire elég egy cég életében? A szükséges, többi tárhely ugyan mennyibe fog kerülni? Hiszen januártól kötelezően csak ezen rendszeren keresztül folyhat a levelezés. Nagy cég, sok irat. Az pedig sok tárhely.

Nem a cégeknek lesz ez érvágás, hanem a civileknek.

Akikhez már az idén sem jutott el az 1% - mert kedvezményesen a NAV készítette el az adóbevallásokat. Az állam „ajándékai” ugyanis mindig sokba kerülnek. 

A tudósítás még megemlíti: bár máris de azonnal regisztrálni kell, levelezni mégsem lehet ebben a rendszerben, a levelezési céllal létrehozott Cégkapu ugyanis csak december végétől fog rendelkezésre állni. Bár, használni még ekkor sem lehet. Erre majd januártól lesz lehetőség.

(…. ha nem az a cég készíti, amelyik a BKV-nál is nagyot alkotott. ….)

Addig a regisztrálók összes adata gyönyörűen át is futhat a modern ÁVH rendszerén. …. Gondolom én.