Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2017.09.21

A fiatalok elhelyezkedési-, megélhetési nehézségei

allaskereses.jpgPozitív jelenség, hogy minden településtípusban igaz, hogy a fiatalok közel 80 százalékának már volt legalább három hónapig tartó munkavállalása. A fővárosi és a falusi fiatalok körében ezen a téren nincs jelentős különbség. Ugyancsak hasonló- an nyilatkoztak minden településtípusban arról is, hogy hány éves koruktól végeztek ilyen típusú munkát. Egyöntetűen 18 és 20 év között kezdtek el a fiatalok több hónapon át, folyamatosan alkalmazásban állni a munkaerő-piacon - a budapesti munkát vállaló fiatalok 65 százaléka, a megyeszékhelyen élők 51 százaléka, a megyei jogú városokban élők 60 százaléka, az egyéb városokban élők 59 százaléka, a falvakban élők 57 százaléka.

Ők jellemzően szakközépiskolai vagy gimnáziumi érettségivel rendelkeznek, de jelentős arányban vannak körükben azok a fiatalok is, akik az alapfokú végzettség vagy a szakiskolai végzettség megszerzését követően álltak munkába. Elsősorban a falvakban élő fiatalokra jellemző, de a kisvárosok (egyéb város) fiataljai körében is viszonylag jelentős az arányuk.

A foglalkoztatásukkal kapcsolatos jövőképük szerint, azok a fiatalok, akik még soha nem álltak folyamatos alkalmazásban, úgy ítélik meg, hogy leginkább 23 éves koruk fölött lesz esélyük az elhelyezkedésre, ezen belül a budapestiek 24-25 éves korukra, a megyeszékhelyeken élők inkább 23-25 éves korukra, a megyei jogú városokban élők 24-25 éves korukra, az egyéb városokban élők 22-25 éves korukra, a falvakban élők pedig 21-25 éves korukra prognosztizálják az elhelyezkedésüket, illetve a munkavállalás kezdetét. A nagyvárosokban élő válaszadók átlagéletkora jelenleg 22,8 év, a kisebb városokban élőké 22,1 év, a falvakban élőké 22,3 év. A többség az átlagéletkorhoz viszonyítva optimistán, rövid időn belül tervezi az elhelyezkedését.

Az országrészenkénti vizsgálat szignifikáns különbségeket mutat a fiatalok eddigi életpályája során történt elhelyezkedésekkel összefüggésben. Legnagyobb arányban a kelet-magyarországi fiatalok vállaltak a munkaerőpiacon három hó- napnál hosszabb ideig munkát (41 százalék), a közép-magyarországi fiatalok körében ez az érték mindössze 28 százalék.

A munkaerő-piaci foglalkoztatottsági bizonytalanságot, illetve a kiszolgáltatottságot mérő mutatók körében az egyik leginformatívabb tényező az alkalmazás minősége, a munkaszerződés formája. A fiatalok körében, bármely településtípust is vizsgáljuk, ebből a szempontból elsősorban a határozatlan és a határozott idejű munkaszerződési formák jellemzőek.

Ez azt is bizonyítja, hogy körükben az eseti megbízások, a számlaadás, illetve a bejelentés nélküli foglalkoztatás egyik településtípusban sem tipikus foglalkoztatási forma (ez nem azt jelenti, hogy nem is fordul elő). A település típusától függetlenül a dolgozó fiatalok jelentős többsége kötött már határozatlan idejű munkaszerződést (a múltban vagy a jelenben), legnagyobb arányban a budapestiek (71%), legkisebb arányban a falvakban élők (61%). Az alacsonyabb szintű biztonságot nyújtó, határozott idejű munkaszerződéssel történő foglalkoztatás legmagasabb arányban a falvakban élő fiatalok körében jellemző (27%), legalacsonyabb mértékben a fővárosi fiatalok életében van jelen (21%). Bejelentés nélküli foglalkoztatási formákról nem számoltak be jellemző módon.

Országrészek szerinti bontásban a megszerzett munka biztonsága szempontjából leginkább jellemző tényező, hogy Kelet-Magyarországon szignifikánsan alacsonyabb szintű a fiatalok határozatlan idejű foglalkoztatása (57 százalék, szemben a nyugat-magyarországi 66 százalékos és a közép-magyarországi 72 százalékos szinttel). Ugyancsak jóval gyakoribbak Kelet-Magyarországon a határozott idejű szerződések (28%) és az eseti megbízások (11%), mint Közép-Magyarországon (19%, 7%) és Nyugat-Magyarországon (23%, 7%).

A munkaerő-piaci foglalkoztatási formák körében az alkalmazásra irányuló munkaszerződések időtartama és formája között, vagyis a jelenlegi/utolsó munka típusa között szignifikáns eltérés mutatkozik a roma és a nem roma munkavállaló fiatalok körében. A nagyobb biztonságot, tervezhetőbb megélhetést nyújtó határozatlan idejű bejelentett munkavégzés jellemzően gyakoribb a nem romák körében, míg a bizonytalanabb foglalkoztatási formák, mint a határozott idejű munkaszerződés, az eseti megbízások vagy a bejelentés nélküli alkalmazások leginkább a romák körében fordulnak elő.

A munkaerő-piaci kiszolgáltatottságot mérő másik lényeges dimenzió a „zsebbe kapott pénz”. A jelentős számú válaszmegtagadás mellett is érzékelhető, hogy a munkavállaló fiatalok közel egyharmadát, függetlenül attól, hogy milyen típusú településen élnek, érinti, hogy fizetésüket részben vagy egészben nem legális formában kapják.

Ugyanakkor regionális szinten statisztikailag igazolható8 eltérések mutathatók ki a nem legális kifizetések terén az egyes országrészek között. Kelet-Magyarországon szignifikánsan a legalacsonyabb a részben vagy teljes egészében zsebbe fizettetett munkajövedelmek aránya (26%), és Közép-Magyarország mutatja a legmagasabb értékeket (33%).

A romák munkaerő-piaci kiszolgáltatottságainak további statisztikailag is igazolt tényezője, hogy jóval nagyobb arányban kapnak „zsebbe pénzt”, mint a nem romák, vagyis a nem legális kifizetésekkel összefüggő hátrányok is őket érintik leginkább. A romák 46 százaléka, míg a nem romák 29 százaléka kapja legalább részben a fizetését “feketén”

Az említett munkaerő-piaci bizonytalanságok jelentősen befolyásolhatják a fiatalok gyermekvállalási hajlandóságát is. Ebből a szempontból szignifikáns különbségeket találunk a fiatalok által vágyott gyermekszámban és a szülővé válás tervezett életkori éveiben egyaránt. Kelet-Magyarországon a fiatalok szignifikánsan fiatalabban vállalnak gyermeket (20,9 év), mint Nyugat-Magyarországon (21,9 év) vagy Közép-Magyarországon (22,3 év).

A fiatalok gyermekvállalási tervei, vagyis a vágyott gyermekszám Közép-Magyarországon a legalacsonyabb, mindösszesen 1,4 fő gyermek megszületését tervezik, de sem Kelet-Magyarországon (1,7 fő), sem Nyugat-Magyarországon (1,7 fő) nem éri el, sőt meg sem közelíti a kívánt 2,1 fős születési arányt. A szülővé válás, vagyis az első gyermek megszületésének életkori jellemzői között szintén a korábbi összefüggés mutatható ki: Kelet-Magyarországon tervezik a fiatalok szignifikánsan legkorábban a szülővé válást (28,3 év) és Közép-Magyarországon a legkésőbbi életkorban, közel a 30 évhez (29,5 év).

A roma és nem roma fiatalok gyermekvállalási aspirációi terén statisztikai összefüggés mutatható ki az első gyermek megszületésekor betöltött életévek számának, a vágyott gyermekszámnak, valamint a már megszületett gyermekek számának eltérései között. A még gyermektelen cigány származású fiatalok átlagosan 25,6 évesen kívánják első gyermeküket megszülni, míg a nem romák jóval később10, 28,9 éves korukban. A vágyott gyermekszám a romák esetében 1,7 fő, a nem romák esetében 1,67 fő. A jelenleg nevelt és vérszerinti gyermekek száma a cigány származású fiatalok körében 1 fő, míg a nem cigány származásúak körében 0,2 fő.

Térségi munkaerő-piaci sajátosságként említhető a fiatalok munkahely miatti mobilitási magatartása, illetve hajlandósága az egyes országrészeken belül. Statisztikai kapcsolatok bizonyítják, hogy Nyugat-Magyarországon szignifikánsan többen ingáznak az otthonuk és a munkahelyük között (47%), mint Kelet-Magyarországon (36%) vagy Közép-Magyarországon (33%).

Sajátos térségi munkaerő-piaci tényezőként érvényesül, hogy a fiatalok egy meghatározó csoportjának a földtulajdonon történő gazdálkodás (saját vagy családja tulajdonában lévő) biztosítja a megélhetési forrásokat. A földtulajdon (pl.: erdő, rét, gyümölcsös) birtoklása Nyugat-Magyarországon a legjellemzőbb (16%), Kelet-Magyarországon 11 százalék, Közép-Magyarországon 2,5 százalék. Ugyancsak Nyugat-Magyarországon gazdálkodnak szignifikánsan a legtöbben a saját termőföldjükön (75%).

Anyagi helyzet és szubjektív jóléti szint

Az anyagi helyzet vizsgálata során, elsősorban arra koncentrálva, hogy a fiatalok családjaiban rendelkezésre álló jövedelem elegendő-e egy hónapra, vagy hónap végére rendszeresen elfogy a pénzük, az eredmények szerint a települési lejtő egyben pénzügyi szegénységi lejtő is. A legrosszabb anyagi helyzetben lévő fiatalok közül a rendszeres hónap végi pénzhiányt a fővárosiak élik meg a legkevésbé (19%, 144 fő), és a falvakban élők a legmagasabb arányban (34%, 681 fő).

Ebből a szempontból a jövedelmi szakadék a ‘Budapest – megyeszékhelyek’ csoportja és a ‘megyei jogú városok- egyéb városok – községek’ csoportja között húzódik.

A pénztartalékok képzésének lehetőségére irányuló vizsgálati eredmények azt mutatják, hogy a fiatalok jelentős része településtípustól függetlenül olyan háztartásokban él, amelyekben nem tudnak rendszeresen félretenni, takarékoskodni, tartalékot képezni. Ezen belül relatíve a budapesti fiatalok aránya a legalacsonyabb, 10 százalékuk él olyan háztartásokban, amelyekben nem képesek félretenni, a falvakban élő fiatalok körében az ilyen helyzetű háztartásokban élők aránya 36 százalék.

A budapestiek között a legnagyobb arányban azokat a háztartásokat találjuk, ahol nem fordul elő pénzhiány (42%), a megyeszékhelyeken élők körében ez az arány 39 százalék. Ebből a szempontból a jóléti törésvonal is itt húzódik az egyes településformák között, hiszen az előző két települési kategóriával szemben a megyei jogú városokban, egyéb városokban, valamint a falvakban élők mindössze körülbelül egyharmada nyilatkozta, hogy nem fogy el a pénze a hónap végére.

Szintén ezt az összefüggést támasztják alá azok az eredmények, amelyek a pénztartalékok képzésének lehetőségeit mutatják. Minden települési formában alacsony azoknak a háztartásoknak az aránya, amelyben képesek rendszeresen félre tenni pénzt, de ezen a téren is jól érzékelhető a budapestiek előnye (17%) a többi településtípuson élőkhöz viszonyítva. Az esetenkénti megtakarítások már jóval magasabb arányban jellemzőek minden települési kategóriában, legmagasabb arányban a megyeszékhelyen élők (35%) és a budapestiek (36%) körében fordul elő, a többi települési típus esetében nem éri el az egyharmadot sem.

Az érzékelhetően nehéz, olykor súlyos anyagi helyzet egyik jelentős okozója az adósság. Az eladósodás mértékét nem tudjuk megmondani, hiszen a kutatásnak nem volt célja a kiadások szerkezetének vizsgálata, de az eladósodottság arányai kimutathatók. Úgy tűnik, az eladósodottság mértékének törésvonala Budapest és a többi településforma között húzódik, ennek szintje a fővárosiak körében a legalacsonyabb (18%, 166 fő), a többi településforma esetében viszont arányuk 30 százalék körül mozog: megyeszékhelyeken és megyei jogú városokban a válaszadók egyaránt 34 százalékának van hitele, az egyéb városokban 30 százaléknak, míg a falvakban 32 százaléknak.

A háztartások adósságainak jelentős részét településtípustól függetlenül a lakáshitelek teszik ki, vagyis az eladósodottság oka az adósok körében 40-50 százalékban a lakásokra felvett hitelekkel magyarázható.

Az eladósodottság ezen mértéke részben magyarázatul szolgál a háztartások tartalékképzési képességének alacsony színvonalára, valamint a magas arányban megélt hónap végi pénzhiányra is. Mindezeken túl egy másik típusú problémát is felszínre hoz, a hitelek törlesztésének képességét, illetve az ezzel kapcsolatos nehézségeket. Azt lehet mondani, hogy településtípustól függetlenül, a hiteltartozással rendelkezők több mint 50 százalékának jelentős nehézségeket okoz a hitelek törlesztése.

A szubjektív anyagi jólétérzet elemzéséből a megélt jövedelmi szegénység kapcsán egyértelműen kimutatható a települési hierarchiaszintek közötti különbség. Minél alacsonyabb kategóriájú településformáról beszélünk, annál magasabb a (saját véleményük szerinti) szűkölködők, anyagi gondok és nélkülözések között élők aránya. Ez a falvakban élő fiatalok esetében meghaladja a 25 százalékot (563 fő).

A folyamatos anyagi létbizonytalanságban élőket (vagyis, akik éppenhogy kijönnek a jövedelmükből) vizsgálva jól látható módon húzódik a törésvonal Budapest és az összes többi településforma között. Ez azt is jelenti, hogy a fővárosi háztartások fiataljai körében megélt pénzbeosztási bizonytalanság jóval alacsonyabb mértékű, mint az összes többi településen élők esetében.

A stabil anyagi helyzetű fiatalok (illetve azok háztartásai) körében, vagyis, akik úgy ítélik meg, hogy a saját (vagy a háztartás) jövedelmük beosztásával jól kijönnek a pénzükből, illetve gondok nélkül élnek, legnagyobb arányban a fővárosi fiatalokat találjuk (61%), a falvakban élő fiataloknak viszont mindössze 34 százaléka elégedett saját, vagy családja, illetve háztartása jövedelmével.

Az etnikai hovatartozás ténye Magyarországon jelentős módon befolyásolja az életkörülményeket. Esetünkben a cigányság sajátos helyzetéből adódóan kiemeljük azt az összefüggést, hogy a cigány fiatalok szignifikánsan jelentősebb hányada- a mintában szereplők 62 százaléka - hónapról hónapra küzd anyagi gondokkal vagy nélkülözéssel, szemben a többségi társadalom fiataljaival, akik körében ugyanez az arány 17 százalék. Tartalékokat képezni a nem roma fiatalok jóval nagyobb arányban képesek. A cigány fiatalok (vagy háztartásaik) 84 százaléka, a nem cigány fiatalok (vagy háztartásaik) 57 százaléka nem képes félretenni, megtakarítani. Ebből következően a rendszeres hónap végi pénzhiány szignifikánsan nagyobb mértékben (70 százalék) a roma fiatalokat sújtja, míg a nem roma fiataloknak a 24 százalékát érinti.

Czibere Ibolya