Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2017.09.14

A hatályon kívül helyezést megalapozó, lényeges eljárási szabálysértések

birosagi-merleg.jpgA Pp. 252. § (2) bekezdése nem határozza meg a lényeges eljárási szabálysértésként értékelhető esetek körét, hanem a hatályon kívül helyezés jogkövetkezményének ezen a jogi alapon történő levonását a bíróság mérlegelésére bízza.

E jogi norma belső szerkezetének vizsgálata alapján az állapítható meg, hogy a jogalkotó az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezése jogkövetkezményének levonásához – annak keretjellegű szabályozása során – három jelentős támpontot fogalmazott meg, melyek tartalmilag annak konjunktív feltételeként fejtik ki hatásukat:

– az elsőfokú eljárásra irányadó, eljárásjogi szabályok megsértésének tulajdonít relevanciát,

– amennyiben azok olyan lényeges eljárási szabálysértésnek minősülnek,

– hogy szükségessé teszik az elsőfokú tárgyalás megismétlését, illetőleg kiegészítését.

Ebből okszerűen következik tehát, hogy e jogkövetkezmény csak az elsőfokú eljárásra vonatkozó és csak az eljárásjogi szabályok megsértéséhez fűződhet. Önmagában az elsőfokú ítéletben kimutatható anyagi jogi jogszabálysértés fennállása a fellebbezési eljárásban más jogkövetkezményhez vezet. Amennyiben viszont az anyagi és eljárási szabályok megsértése együttesen valósult meg, akkor az esetleges hatályon kívül helyezést az eljárásjogi elemek váltják ki.

A Pp. 252. § (2) bekezdésére figyelemmel, az említett eljárásjogi szabálysértés csak akkor vezethet el az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezéséhez, ha arra visszavezethető ok miatt szükséges az elsőfokú tárgyalás megismétlése, vagy kiegészítése.

Ez pedig két feltétel együttes fennállása esetén állapítható meg:

– amennyiben az adott eljárási szabálysértés a per érdemi eldöntésére kihatott, továbbá

– az említett eljárási szabálysértés orvoslása a másodfokú eljárásban nem lehetséges, a hátrányok elhárítására a pernek ebben a szakaszában nincs lehetőség, vagy az ott nem célszerű. (Nem célszerű például valamely kérdésnek a fellebbezési szakban történő végleges eldöntése, ha azzal részben, vagy egészben egyfokúvá válna az eljárás és lényeges kérdésben megfosztaná a feleket a perorvoslathoz való joguk gyakorlásától.)

A fent ismertetett törvényi szabályozásból, valamint a most említett szempontok természetéből egyaránt az következik, hogy a Pp. 252. § (2) bekezdésének az alkalmazása során a másodfokú bíróságot széles körű mérlegelési jog illeti meg. Ennek keretében vizsgálnia kell azt, hogy a megsértett eljárási szabály általánosságban, a Pp. rendszerében mennyiben tekintendő lényegesnek. Különösen ide tartoznak az alapelvekkel szoros összefüggésben álló, azok érvényesülését közvetlenül szolgáló, garanciális jellegű előírások.

A gyakorlatban ezeknek a következő főbb csoportjai alakultak ki:

– a felek és más perbeli személyek jelenlétére vonatkozó,

– perbehívás, beavatkozás, kötelező perben állás kérdéseit szabályozó,

– a bíróság tájékoztatási kötelezettségével összefüggő,

– a fél eljárásjogi nyilatkozatainak, különösen a kereseti kérelem módosításának a másik féllel való közléséről szóló,

– a bizonyítási eljárásra vonatkozó, különösen a bizonyítékok ismertetésének elmaradásához, vagy valamely bizonyítéknak a per keretein kívül rekedéséhez vezető

– a másodfokú bíróság korábbi hatályon kívül helyező végzésében foglalt utasításainak kötelező jellegét előíró,

– a kereseti kérelem kimerítése, vagy az azon való túlterjeszkedés tilalmát rögzítő,

– az ítélet kihirdetésére vagy az indokolási kötelezettségre vonatkozó, szabályok megsértése.

Emellett fel kell tárni, hogy a másodfokú bíróság által kimutatott lényeges eljárási szabálysértés a konkrét ügyben milyen súlyú és jelentőségű volt, hogyan és milyen mértékben hatott ki az érdemi döntés meghozatalára. Ez az egyedi mérlegelés akár olyan eredménnyel is járhat, hogy tartalmilag ugyanaz az eljárási szabálysértés – az esetek között mutatkozó egyedi különbségek miatt – az egyik ügyben elvezethet, míg a másikban nem váltja ki a hatályon kívül helyezés jogkövetkezményét. A hatályon kívül helyezésre általában akkor kerülhet sor, ha a másodfokú bíróság az összes körülmény mérlegelésének eredményeként arra a következtetésre jut, hogy az eljárási szabálysértés súlyának, jellegének, valamint az érdemi döntésre gyakorolt hatásának, továbbá a másodfokú eljárásban való orvoslás lehetőségének alapul vételével, perjogi értelemben figyelembe vehető elsőfokú eljárás nem volt, emiatt elengedhetetlen annak megismétlése.

Az sem hagyható figyelmen kívül, hogy a bizonyítás terhét viselő fél a hiányzó tényállási elemekkel összefüggésben tett-e nyilatkozatot, milyen nyilatkozatot tett és hogyan nyilatkozik erről a másodfokú eljárásban. Hatályon kívül helyezésnek csak olyan bizonyítás lefolytatása érdekében van helye, amelyet a felek legalább egyike indítványoz, illetőleg amely a felek nyilatkozataitól függetlenül is foganatosítható. (Utóbbi körben adatok, iratok, okiratok beszerzéséről lehet szó.) Szakértői bizonyításra – az egyéb feltételek fennállása esetén – csak akkor célszerű hatályon kívül helyezni, ha a bizonyításra kötelezett legkésőbb a fellebbezési tárgyaláson vállalja a díjelőlegezést. Ennek hiányában ugyanis az könnyen meghiúsulhat.

Mindezek alapján célszerűnek az mutatkozik, ha a másodfokú bíróság a kis terjedelmű, egyszerűen és rövid idő alatt felvehető bizonyítást lehetőleg maga folytatja le, míg a terjedelmes, vagy a per érdemi elbírálását merőben új jogi alapokra helyező bizonyítás végett a hatályon kívül helyezést választja. Emellett nem hagyható ki egy közbenső megoldás lehetősége sem, mert ha a rendelkezésre álló adatok a jogalap elbírálásához elegendőnek bizonyulnak, akkor indokolt lehet közbenső ítélet meghozatala, míg a követelés összegének (mennyiségének) meghatározása végett az elsőfokú bíróság további eljárásra utasítása.

A másodfokú bíróságnak a hatályon kívül helyezés jogkövetkezményének levonásával összefüggő mérlegelése keretében, a fent leírtak mellett, indokolt figyelemmel lennie a célszerűség, a pergazdaságosság és az időszerűség, valamint a fórumrendszer indokolatlan igénybe vételének szempontjaira is. A csekély, valamint közepes munkateherrel járó bizonyítás felvállalása és a hatályon kívül helyezések számának csökkentése javítja az ítélkezés időszerűségét, míg a szükségtelen hatályon kívül helyezések indokolatlanul növelik a pertartamot és fölöslegesen terhelik az elsőfokú bíróságokat.

A Joggyakorlat-Elemző Csoport által közvetlen vizsgálat alá vont 455 db hatályon kívül helyező végzés között 16 db (a vizsgált határozatok 3,5 %-a) volt olyan, amelyekben a másodfokú bíróság a Pp. 3. § (6) bekezdésében előírt kötelezettségek megsértését értékelte a hatályon kívül helyezést megalapozó lényeges eljárási szabálysértésként.

A jogsértések három csoportba sorolhatók: a.) a felperes kérelmének vagy nyilatkozatának, b.) az alperes kérelmének vagy nyilatkozatának, valamint c.) a bizonyítási eljárás valamely adatának az ellenérdekű fél részére történő továbbításával összefüggő mulasztások.

A Pp. 3. § (6) bekezdése úgy rendelkezik, miszerint a bíróság köteles gondoskodni arról, hogy a felek minden, az eljárás során előterjesztett kérelmet, jognyilatkozatot, valamint a bírósághoz benyújtott okiratot megismerhessenek és azokra – törvényben előírt időn belül – nyilatkozhassanak.

A törvény idézett szabályát az 1999. évi CX. törvény (VIII. Ppn.) 2. §-a vezette be 2000. január 1. napjától kezdődő hatállyal. A polgári perrendtartás ezen alapelvi rendelkezése közvetlen összefüggésben áll a törvény és a bíróság előtti egyenlőség alkotmányos elvével, [Alaptörvény XV. cikk (1) bekezdése] valamint a tisztességes eljáráshoz való jognak az alkotmányos, továbbá a Pp. 2. § (1) bekezdésében megfogalmazott követelményével. [Alaptörvény XXIV. és XXVIII. cikk (1) bekezdése] A most vizsgált törvényi előírás lényeges tartalma szerint a perben a bíróságokra olyan kötelezettség hárul, miszerint aktívan tegyenek meg mindent a felek perbeli esélyegyenlőségének és fegyveregyenlőségének megvalósulása érdekében, különösen hozzák mindkét peres felet abba a helyzetbe, hogy a perbeli jogvita elbírálása szempontjából releváns jognyilatkozatokat és bizonyítékokat megismerhessék, valamint azokkal összefüggő észrevételeiket megtehessék, jogi álláspontjukat pedig kifejthessék.

A peres feleknek e bírósággal szemben fennálló jogosultsága – a titkosított iratokat is magába foglalóan – kiterjed a peranyag megismerésére, arról másolat készítésére, az ellenérdekű fél és más perbeli személyek beadványainak, valamint a bizonyítási eljárás során keletkezett iratok és jegyzőkönyvek megküldésének igénylésére. E követelmények érvényesülését a Polgári perrendtartás több részletszabálya is szolgálja. [Keresetlevél kézbesítése (Pp. 125. §); felek tárgyaláson jelenléte (Pp. 135. §); felek kérelem előterjesztésére, nyilatkozat tételére és bizonyítási indítvány előterjesztésére, ill. megküldésére vonatkozó jogai (Pp. 138-141. §); feleknek a bizonyítékokra vonatkozó észrevételezési joga (Pp. 205. §)] A perbeli esélyegyenlőség biztosításának lényeges eleme az eljárás kondtradiktórius jellege és a felek kétoldalú meghallgatásának kötelezettsége.

A Pp. 3. § (6) bekezdésében foglalt követelményeknek e rövid áttekintése alapján megállapítható, hogy a törvény e rendelkezése alapján a kötelezettségeknek egy olyan komplex rendszere hárul a bíróságokra, amelyeknek csak rendkívül körültekintő eljárással és nagy odafigyeléssel lehet eleget tenni. Kiemelt figyelmet kell fordítani arra, hogy a perben előterjesztett kérelmek és nyilatkozatok, valamint a bizonyítási cselekményekről készült írásbeli dokumentumok valamennyi peres félnek olyan időben álljanak rendelkezésére, hogy azok az arra vonatkozó észrevételeiket és indítványaikat kellő időben megtehessék. Alapvetően ez a bíróság feladata annak érdekében, hogy a Pp. 3. § (6) bekezdésének a megsértése miatt a jövőben hatályon kívül helyezésre lehetőleg egyáltalán ne kerülhessen sor.

A Pp. 3. § (2) bekezdése kimondja, hogy a bíróság – törvény eltérő rendelkezése hiányában – a felek által előterjesztett kérelmekhez és jognyilatkozatokhoz kötve van. A Pp. 213. § (1) bekezdése előírja, hogy az ítéletben foglalt döntésnek ki kell terjednie a perben, illetőleg a 149. § alapján egyesített perekben érvényesített valamennyi kereseti kérelemre. A Pp. 215. § (1) bekezdése értelmében pedig a bíróság döntése nem terjedhet túl a kereseti kérelmen, illetőleg az ellenkérelmen. A törvény idézett rendelkezései egymással olyan összefüggésben állnak, miszerint a Pp. 3. § (2) bekezdése a törvény bevezető rendelkezései között, alapelvi szinten rögzíti a kérelemhez kötöttség elvét (rendelkezési elvet). Ebből indulnak ki és ehhez kapcsolódnak a Pp. 213. § (1) és 215. § (1) bekezdései, amelyek az említett alapelv érvényesülését biztosítják, a bírói ítéletek tartalmi kereteinek kialakítása terén.

A kereseti kérelem kimerítésének kötelezettsége (az ítélet teljességének elve) azt a követelményt támasztja a bírói ítélettel szemben, hogy rendelkezzen valamennyi kereseti és viszontkereseti kérelemről, valamint hozzon döntést az ellenkérelemben és beszámítási, vagy egyéb kifogásban foglaltakról. Az előbbi kettőnek kötelezően az ítélet rendelkező részében kell megjelennie, tehát a bíróságnak az ítélet rendelkező részében kell pontosan megjelölnie, hogy a keresetnek és viszontkeresetnek mennyiben ad helyt és azoknak mely részét utasítja el. Az ellenkérelemre, vagy beszámítási és egyéb kifogásra elegendő az ítélet indokolásában kitérni és ismertetni, hogy az milyen okok miatt és milyen mértékben hatott, vagy nem hatott ki a rendelkező rész tartalmára. A jogszabály előírásainak nem felel meg az a határozat, amelynek az indokolásából kell feltételezni azt a döntést, amelyet pontos és félreérthetetlen megfogalmazásban a rendelkező résznek kellene tartalmaznia. [EBH2005. 1318.] A rendelkező rész esetleges hiányosságait ugyanis nem pótolja az ítélet indokolásában rögzített okfejtés. [BH1986. 21.]

A kereseti kérelmen való túlterjeszkedés tilalma magába foglalja, hogy a bíróság a kereseti kérelemben foglaltakhoz képest nem ítélhet többet sem összegszerűségében, sem időtartamában, sem a szolgáltatás minőségében, vagy tartalmában. E szabály a jogalakítást tartalmazó döntésekre, valamint az ítélet indokolására is megfelelőn irányadó. A bíróság az alperesi jogszabálysértést illetően sem hivatkozhat olyan tényre, vagy körülményre, amelyre a felperes keresete nem terjed ki. Nem érvényesül azonban a kérelemhez kötöttség elve a kereset jogalapját és a felek jogviszonyának minősítését illetően. [BH2003. 279. és 2004. 471.]

A kereseti kérelem kimerítése hiányának, valamint az azon való túlterjeszkedésnek az orvoslása körében, a másodfokú bíróság számára – az eset körülményeitől és a rendelkezésre álló, valamint esetlegesen hiányzó peradatoktól függően – felmerülhet a szabálysértésnek a másodfokú eljárásban való kiküszöbölése, valamint a hatályon kívül helyezésnek a lehetősége is. Amikor a másodfokú eljárásban a Pp. 247. §-ra figyelemmel a felperes a keresetét felemelheti, a kérelmen való túlterjeszkedés keresetfelemeléssel történő orvoslásának minősül, ha a felperes az ilyen tartalmú ítélet helyben hagyását kéri. Perújítási kérelem azonban ilyen ok miatt nem terjeszthető elő.

A kereseti kérelem kimerítésének hiánya, valamint az azon való túlterjeszkedés általában jelentős kihatással van az érdemi döntés terjedelmének alakulására, amelynek következtében az esetek többségében a hatályon kívül helyezést megalapozó lényeges eljárási szabálysértésnek minősül. A gyakorlati tapasztalatok szerint az elkerülésére legalkalmasabb módszerként az ajánlható, ha a bíró a tárgyalás berekesztése és a felek vagy képviselőik érdemi felszólalása előtt felhívja őket a végső soron fenntartott, virulens és elbírálásra váró kereseti kérelme és ellenkérelmek ismertetésére.

  • A Kúria Polgári Kollégiumának Joggyakorlat-Elemző Csoportja által elkészített Összefoglaló Véleményéből olvashattak a fentiekben részletet. –

Még több információ a perorvoslati bíróságok hatályon kívül helyezési gyakorlatáról ide kattintva olvasható.