Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2017.09.01

PAS az életközösség fennállása alatt

amazon.jpgIdőben kell kezdeni... A szakemberek valamiért csak azokra az esetekre fókuszálnak, melyek a válások után fordulnak elő. Pedig ez a jelenség sok esetben nem a válás után jelenik meg először. De vajon milyen ember él az elidegenítés eszközével? És miért?

Teszi fel a kérdést az Elmélkedő az Életről, majd ki is fejti, bővebben:

Az elidegenítés fő okaként két ellentétes eset figyelhető meg. Az egyikben a gyermek kisajátítása a cél, bosszúállás... A másik esetben nem kisajátításról van szó, hanem a gyermek testi-lelki fejlődésének védelméről. Sajnos a két esetben ugyanazt a gyakorlatot alkalmazzák, ami mindent szolgál, kivéve a gyermek érdekét.

Az első esetben a gyermek az őt kisajátítónak egy eszközt jelent. A vélt és valós sérelmek megtorlására használja fel a helyzeti előnyét, amennyiben a gyermek nála van elhelyezve. Ha valaki a gyermekét képes eszközként felhasználni, annak vajon eszébe jut-e, hogy a gyermek egy érző lélek, aki nem a szülők tulajdona?

A válás nehéz a szülőknek és a gyermekeknek egyaránt. Amennyiben a gyermek/gyermekek bevonódnak a szülők konfliktusába, a helyzet csak fokozódik. Több írást is lehet találni arról, hogy minél kisebb a gyermek, máshogyan érzékeli a környezetét, olyan változásokat is képes észrevenni a szülei kapcsolatában, amikkel a szülők maguk sincsenek az elején tisztában. Amikor a gyermek megszületik a családba, bizony két szülőhöz érkezett, így mindkettejüket szereti és ragaszkodik hozzájuk.

Természetesen ez ennek ellenére nem ad arra okot, hogy a szülők ne válhassanak el. Számtalan eset van arra is, hogy csak a gyerek miatt maradnak együtt, boldogtalanul, örömtelenül élve életüket. Lehet színlelni a gyermek előtt, de felesleges... Így a gyermeküket szerető szülőknek egy választásuk marad, úgy tovább lépni, hogy nem kigyót-békát dobálnak volt párjukra, hanem tiszteletben tartják a másik félt, illetve maximálisan segítik a gyermekeket az új helyzet elfogadásában. Ugye az ilyen hozzáállásba nem fér bele a szülői elidegenítés eszköze?

Azok - a magukat felnőttnek tartó - szülők, akik megengedik maguknak a gyermek kisajátítását, személyiségükben még nem kiforrott, felelős emberek.

Az, aki a hatalmához, a másik ember irányításához ragaszkodik, valójában gyenge belülről, azt hiszi, hogy ezzel a kompenzációval majd erős lesz... azonban nem lesz az. Játszmák tömkelegébe bonyolódik, de nem lesz erősebb. A legszomorúbb, hogy a törvényeink, a hatóságok működése, az igazságügyi szakértők (tisztelet a kivételnek) mind áldásukat adják a manipuláló szülő játszmáira, segítik.

Így fordulhat elő, hogy nem tudják kiszűrni, hogy kivel és milyen esettel állnak szemben. Mint ahogy azt sem ismerik fel, hogy a bántalmazásnak hány és hány módja van. A lelki terrortól egészen az életet kioltó cselekedetig. Az, aki a gyermeket elidegeníti a másik szülőtől, aki módszeresen aláaknázza a másik szülő tekintélyét a gyermek előtt, a bántalmazás egyik formáját követi el.

Ne szépítsük a dolgokat, ezen cselekedetek már megjelennek az életközösség fennállása alatt. Ugye senki sem gondolja azt, hogy ezt szeretetből lehet tenni? Induljunk ki abból, hogy a gyermek erkölcsi fejlődése alakulóban van. Egy kisgyermek mit fog ilyen helyzetben megtanulni? Apu és anyu nem egyenlőek.

Mindenki ismeri a hisztis gyermeket, aki végül is a saját határait feszegeti, meddig mehetek el, hogy az akaratomat elérjem? Az a szülő, aki a gyermek anyját vagy apját módszeresen lejáratja, pontosan ugyanazt teszi, mint a hisztiző gyerek, a határait feszegeti. Az a fél, aki a lejáratást elszenvedi, nyilván nincs tisztában saját értékeivel, vagyis az önértékelése szintén gyenge, lehet konfliktuskerülő, és a békesség miatt bele megy a játszmába. Ez a játszma meg sehova se fog vezetni, egy zsákutca. A megoldás, felismerni a helyzet lényegét és kiszállni belőle.

A játszmát elindító nem akar ebből természetesen kiszállni, hiszen ebből nyeri az energiáját (energiavámpír). Aki ki akar szállni, sincs könnyű helyzetben, hiszen folyamatosan szembesülni fog azzal, hogy a másik fél újra és újra provokálni fogja, hogy játsszon tovább. Nagyon erősnek kell lenni a játszma feladásában. Tekintettel arra, hogy az ilyen személy önképe szintén gyenge, könnyen feladhatja elhatározását e téren. Pedig amint véghez képes vinni a kiszállást a játékból, bebizonyítja magának, hogy milyen erős!

A teljes tanulmány ide kattintva elolvasható.