Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2017.08.27

Ahová a törvény keze nem ér el

kerdojel.jpgAhová a törvény keze nem ér el, hát az a gyermekvédelmi eljárások területe. Természetesen vannak törvények, melyek erre az eljárásra vonatkoznak, ám azok nemcsak, hogy hiányosak, de egyre inkább azt mondhatni: alkalmazhatatlanok is. A gyermekek jogait ezekben az eljárásokban egyetlen törvény sem biztosítja - mindössze csak elméletben. Megtörtént eset következik.

Ez az ügy 6 év gyermekvédelmi eljárást ölel fel, most csak a történet végéről ejtek pár szót. A tömör előzmény a következő: súlyos elhanyagolásból és bántalmazásból a bíróság átemelte gyermeket egyik napról a másikra egy elhelyezés megváltoztatása perben, 3 évnyi, 100%-os PAS-t követően. Nagy valószínűség szerint az elszenvedett gyermekkori traumák, a folyamatos elidegenítés, és a hirtelen áthelyezés megtették a gyermek fejlődő pszichéjében a káros hatást. 

Esetkonferencia, napjainkban. Eldöntendő kérdés: pszichiáter szakértő kirendelése, contra kiemelés.

A gyermek alaposan valószínűsíthetően szociopata személyiségjegyekkel rendelkezik, emellett családon belüli erőszakot is, folytatólagosan, több éve elkövet. A családján kívül idegen személyek vagyona ellen is támad, több büntetőeljárással rendelkezik már maga mögött. Az esetkonferenciát megelőző pár hónapban a gyermek aktív rombolásokat követett el maga körül, mely károkozásokkal már az iskola sikeres befejezését, de a családja fizikai biztonságát is veszélyeztette. A gyermek hamarosan betölti a nagykorúságot, több pszichoterápián is túl van már, több éve a területileg illetékes nevelési tanácsadó pszichológusához járt, terápiás beszélgetésekre, mely terápiát saját döntésétől vezérelten pár hónapja abbahagyta. Szülők kérték pszichiáter szakértő bevonását, a védelembe vételi eljárás keretein belül.

A családdal folyamatosan kapcsolatot tartó családgondozó és esetmenedzser nemcsak a törvényi lehetőségeiken belül, de emberileg is megtett mindent ezért a gyermekért, amivel csak segíteni lehetett. A szakértőt azonban nem ők, hanem a családdal és a gyermekkel mindössze egyetlen alkalommal (a védelembe vétel elrendelésekor) találkozó gyámhivatal rendelheti ki. A kirendelésre a javaslatot a családdal kapcsolatot tartó szakemberek megadták, mely javaslatra a gyámhivatal válasza: vizsgálják meg, hogy más jellegű gyermekvédelmi intézkedés nem volna-e hatásos megoldás a jelen akut helyzetre.

A más jellegű intézkedés, bár jól hangzik, de ez bizony a kiemelés lehetőségét jelenti.

Sokan nem értik, miért dönt a gyámhivatal inkább a kiemelés mellett, ahelyett, hogy a szülőket segítené a gyermekük meggyógyíttatásában. Tehát: adott egy igen szűkös keret, és adott egy, általában több százezer forintért dolgozó szakértő, akit ki kellene rendelni. A szakértő költségét, ha a szülők ezt megfizetni nem tudják, akkor a gyermekvédelmi eljárásban szereplő gyámhivatalnak szükséges befinanszíroznia. Ha van rá kerete. Nagy valószínűség szerint az adott esetben a szakértő kirendelésére már nem maradt elegendő pénzforrása a gyámhivatalnak, hiszen mindenféle érvelés ellenére, a kiemelés lehetőségére irányította a hatáskörébe tartozó gyermekvédelmi szervek munkatársait.

A parancsnak pedig, mint tudjuk, engedelmeskedni kell. ...

Az esetkonferencián a gyermek kérdésekre válaszolt, a válaszaiból pedig rögzítésre is került, hogy a gyermek az érzelmeket sem beazonosítani, sem megnevezni, sem pedig átélni nem képes. Kiderült, hogy a gyermek érzelmileg nem kötődik embertársaihoz, illetve a családjához sem. Nem képes, nem tud különbséget tenni a jó és a rossz között, a szabályrendszerekhez igazodni, alkalmazkodni nem tud. Kiderült az is: a felnőttkor küszöbén gyermekaggyal gondolkodik, jövőképe abszolút nincs. A jövője építésén nem dolgozik, ő gyermekként képzeli el a felnőtt életét.

Ugorjunk egyet az időben, egy nappal az esetkonferenciát megelőzően.

A szülők akkor már több hete nem aludtak, mert nem tudtak megbirkózni azzal a tudattal, hogy tegyenek is bármit, a gyermeket el fogják vinni tőlük. Egyrészt ez nekik a fizikai biztonságot fogja jelenteni, másrészt azonban a lelkük örök életre törik össze, hiszen nem segíthetnek abban, hogy a gyermekük meggyógyulhasson, egyben asszisztálniuk is kell, ily módon gyermekük elkövetővé válásához. Túl voltak már addigra 11 szakemberen, 4 terápián, és két, klinikai osztályos kezelésen. Az elmúlt hetek a problémamegoldás lehetőségeinek keresésével teltek, de semmilyen lehetőségük nem maradt, diagnózis nélkül. A gyermekvédelmi szakemberek annyi végső segítséget még adtak nekik, hogy a gyermek is elmondhatta a véleményét az esetkonferencián.

Nemcsak a szülők, de a gyermekvédelmi szakemberek is tudták: gondolataiban zavart gyermeknek kell egy, az életére mélyen kiható döntést meghoznia majd. Ez a tény, bár ismert a konferencia résztvevői előtt, de, mivel még nem született erre vonatkozó diagnózis, bizonyítani, így figyelembe venni nem tudják. Mert erre a kérdésre sincs válasz a törvényi rendelkezésekben. A törvény ugyanis csak annyit jelent ki: 14 év fölött a gyermek akarata a döntő.

Mint fentebb jeleztem, a gyermek hamarosan betölti a nagykorúságot, így, ha hatósági gondozásba emelik, első körben intézményi elhelyezésben részesül, mert koránál fogva családhoz már nem kihelyezhető. Az intézményi férőhelyek száma igencsak szűkös, a rendszer túlterhelődése okán. Ennek következtében egyáltalán nem biztos, hogy a szülők lakóhelyéhez közel tudják őt elhelyezni. Ergo: a hirtelen kiragadás valószínűsíthetően az eleve zavart gondolkodás még nagyobb zavarát fogja eredményezni. Összevonva azzal a ténnyel: mini bűnelkövetők sorába állítanák be az eleve bűnözői hajlammal rendelkező gyermeket.

Egy kiskapu maradt csak: ha a szülők találnak a gyermeket befogadó családtagot. Mert ha már tőlük viszik, legalább maradjon közel, hogy a kiemelést követően is gondoskodni tudjanak róla. Ez, a gyermekre jellemző személyiségzavar ugyanis 18 éves kor alatt nem diagnosztizálható (magánúton, de a szakértő egyébként be tudná azonosítani, és megnevezni, majd célzott kezelésre irányítani ezt a zavart). Tehát a szülőknek már a 18. születésnapot betöltését követő második napra vinniük kellene a betegségtudattal egyáltalán nem rendelkező, akkor már felnőtt gyermeküket egy célirányos vizsgálatra (mely, mint tudjuk, a törvény rendelkezése szerint csak önkéntesen lehetséges - ami betegségtudat nélkül kizárt), diagnózisért, és kezelésért. Ha viszont intézményi elhelyezésben részesül gyermekük, akkor ezt jóval nehezebben, vagy egyáltalán nem tudják megtenni.

A nagyszülők, akik közelebb vannak a 70-hez, mint a 60-hoz, egy emberként álltak a gyermek mellé. A szülők tudata itt hasadt meg, mert tudták: a nagyszülők nevelési elvei inkább a középkori nevelési elvekre hasonlítanak, és egyébként is jobban tudnak mindent, mint a szülők. Bár a kerékbetörést nem alkalmazzák, de az összes többi, testi fenyítést igen. Nem tűrik a gyermek társadalmi életét ("az a dolga, hogy tanuljon, udvarolni ráér később is"), és nem beszélnek a problémákról, hanem a szőnyeg alá söprik azokat, mert: "ami a családban történik, az a családban is marad, nem tartozik másra". ...

A szülők azt is tudták: ha a tudottan közveszélyes gyermeket elkezdik verve nevelni, a gyermek támadni fog. Idős emberek esetében nem sok esély marad. …

Két rossz közül kell tehát választani. A szülők végül nem kérték meg a nagyszülőket a gyermek befogadására, bízva abban, hogy esetkonferencián hátha megtörténik a csoda, és mégis inkább kirendelik a szakértőt.

Mint fentebb jeleztem, az esetkonferencián a gyermek kérdésekre válaszolt, mely válaszokból az összes, addig is ismert tény rögzítésre került. Egy kiemelten fontos tényállás: a nevelési tanácsadó, aki terápiát vezető szakemberként szerepel a történetben, akkor már két éve, nem jelent meg az esetkonferencián, ugyanakkor szakmai meglátását sem küldte el, egy esetjellemzésben. Nincs arra lehetőség, hogy ő felelősségre vonódhasson, hiszen jelenlegi kormányunk uram-bátyám rendszerében került pozícióba, magas helyről benyomva, ebből az esetből is jól láthatóan, megfelelő szaktudás nélkül. De, mivel föntről nyomták, vizsgálat sem indulhat. .... Pedig bizonyíthatóan semmit nem tett a gyermekért, még az őt ért traumák feldolgozásában sem segítette őt. Mint ahogyan a személyiségzavart sem ismerte föl, bár minden más szakember fél perc alatt megállapította, aki csak találkozott a gyermekkel. De, mivel a nevelési tanácsadó nem adott javaslatot a gyermek diagnózisának felállítására, így nem is indult hivatalos diagnosztizálás. Hozzátéve és kiemelve: a két év terápia alatt a szülőket sem arról nem tájékoztatta, mivel állnak szemben, sem nevelési tanácsot nem adott nekik. És, ezt tetőzve, meg sem jelent az esetkonferencián.

De térjünk vissza az esetkonferenciára. A befejezéshez közeledve, a gyermekvédelem szakemberei megkérdezték a gyermeket: te mit szeretnél? A gyermek határozottan azt felelte: a mamáékhoz szeretnék költözni.

A szülők fel sem tudtak ocsúdni, amikor elszabadult a pokol. A nagyapa ordítozni kezdett: "majd mi megmutatjuk, mert ti mindenért csesztetitek ezt a gyereket, mit vártok tőle, még csak 18 éves, ráér még önállónak lenni! Kiöntözget, szétvagdos mindent? Na és? Ezek csak a hormonok, nincs itt semmi baj! Nem lesz terápia, mert a gyerek nem hülye, majd mi megmutatjuk! Két nagy pofon majd megoldja! Nem lesz kollégista, majd mi megmutatjuk!"

(Kórházi zárójelentésben, a kezelő pszichiáter javasolta a kollégiumi elhelyezést.)

A szakemberek megkérdezték a gyermeket: "igényled, folytatni szeretnéd-e a terápiát?" A gyermek azt válaszolta, hogy igen, és azt is szeretné, ha 18 évesen diagnosztizálnák őt. A nagyszülők ráförmedtek: "ne beszélj már hülyeséget, nem kell semmiféle terápia!" ...

Summa summárum: családba fogadási eljárás fog indulni, annak érdekében, hogy a gyermek ne kerüljön intézményi elhelyezés alá. Egy bűnözővel több lépi át a felnőttkor küszöbét, azzal, ha a gyermek, diagnózis és kezelés nélkül betölti a nagykorúságot. Mert az őszi időszak következik, amelyben a gyermek gondolkodása a legzavartabb, ebben az időszakban az elkövetéseinek száma jelentősen növekszik, és bíróságon végződik. Az elkövetések minden évben egyre súlyosabbak.

Minderről a gyámhivatalnak tudomása van, szakértő kirendelésére viszont nincs pénzügyi kerete.

Talán, majd a soron következő büntetőeljárásban, ha az már életellenes cselekményre irányul, bekéri az ügyészség a szakértőt. De ehhez meg kell várni, hogy a gyermek elkövetővé váljon. ... Pedig, elméletileg a gyermeknek joga van a gyógyuláshoz. Elméletben. Mert ide bizony a törvény keze nem ér el. ....

Nem felejtem el, amit az apa búcsúzóul mondott: "Azt hiszem, így, utólag, jobb megoldás lett volna, ha beperelem a saját gyerekemet, kérve a kényszergyógykezelését a bíróságtól. Az is egy trauma lett volna a gyereknek, de mégsem ekkora. És azzal talán meg tudtam volna akadályozni, hogy kizárólag a börtönben építsen karriert. Mert a végkifejlet előre jósolható. ...."

Az esetkonferencián megfigyelőként vettem részt, a fenti, személyes jellegű leírást az apa elmondása alapján rögzítettem, az esetkonferencia után.