Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2017.08.26

Anyagi kérdések az elhelyezés megváltoztatása után

irattar_rendszer.jpgA gyermek elhelyezésének megváltoztatását a különélő szülő, vagy a gyámhivatal a bíróságtól kéri. Komolytalan indokkal sosem keresik a bíróságot, az elhelyezés megváltoztatásának kérelme szinte minden esetben a gyermeket nevelő szülő súlyos mulasztása következtében kerül benyújtásra.

Ez alól a főszabály alól egyetlen kivétel van: amikor az az anya kéri az elhelyezés megváltoztatását, akitől szociális körülményei okán emelték ki gyermekét, és anyagi-szociális helyzete később rendeződött. Neki sincs könnyű dolga, mert hiába ratifikálta Magyarország az ENSZ Nemzetközi Gyermekjogi Egyezményét, mely kimondja, hogy gyermeket családjától, ezen belül anyjától anyagi okok miatt elválasztani nem szabad, a magyar bíróságokat ez érdekli a legkevésbé. Bizony, kis országunkban számtalan anyától elveszik gyermekét, csak azért, mert szegény, és nincs mögötte családi háttértámogatás. A szegénysége miatt az anya ügyvédet fogadni nem tud, a kirendelt képviselőt pedig tudjuk, hogyan dolgozik. …

Ez a témakör egy külön fejezetet érdemel, most nem erről lesz szó, hanem a többségi esetekről, amikor az anyától perli gyermeke felügyeleti jogát az apa. A keresetlevél megírásának ténye „jobb” esetben a gyermektől származik, rosszabb esetben a gyámhivatal hivatalból indítja a bírósági eljárást. Az apa általánosságban elmondhatóan 2-3-6 évig küzd, mert a bíróságok nem hisznek neki, nem hisznek a bizonyítékainak. Ennek nagyon egyszerű az oka: az ezer éve berögzült és megkövesedett társadalmi nézetek, melyet a vallás csak még erősebbé tesz. Mégpedig az a nézet, hogy egy anya nem akar ártani gyermekének.

Pedig dehogynem. Csakhogy a bíróság ezt már csak akkor hiszi el, ha vagy az ügyészség, vagy a rendőrség belépett az ügybe, a gyermek és az apa oldalán. Gyámhivatalok szintén óvatosan közelítenek a kérdéshez, hiszen ők az első számú gyanúsítottak például egy elhanyagolásnál, vagy elhagyásnál, hiszen ezt nekik észlelniük kellett volna, hamarabb, mint az apának. Második körében a képző intézmények sem segítenek, hiszen azzal elismernék, hogy ők maguk is felelősek a kialakult helyzetért, hiszen látták a gyermeken úgy a bántalmazás, mint az elhanyagolás jeleit, mégsem indítottak hivatalból eljárást. Ennek következtében, nehogy fény derüljön a felelősségükre, inkább akadályozzák, mint segítik az apát, a gyermekéért való küzdelmében.

A gyermekéért küzdő apa tehát mindenféle hatósági támogatás és segítség, valamint bírói ellenállás közepette harcol. Az apa mellett általában nem áll a családja, hiszen az apai nagymama is anya, így jól tudja, mit jelent egy anyától elvenni a gyermekét. A per megindulását követően minden esetben a kapcsolattartás ellehetetlenítésével harcol a másik fél. Ennek okán a nagyszülő inkább a kapcsolatot tartja az unokával, cserben hagyva a saját fiát, minthogy megmentse a saját unokáját a gyermek számára nem megfelelő, vagy bántalmazó-sanyargató körülmények közül.

Több éves küzdelem után, ha az apa elnyeri gyermeke elhelyezését, akkor már a legtöbbször késő. A gyermek beleszokott a hanyag környezetbe, a mosdatlanságba, az igénytelenségbe, miközben tinédzserré serdül. Hozzáérni nem lehet, mert riadtan hőköl hátra, amint a felnőtt felemeli a kezét. Tanulmányi eredményekről ezekben az esetekben nem érdemes szót ejteni, hiszen egy szobában az egész családdal, az anyja szexuális életének állandó tanújaként tanulásra nem sok esélye van. Jobb esetben az anyját csak egy férfival látja. Ha pedig nem, ez a szexuális fejlődésére is rá fogja nyomni a bélyegét. A bíróságokat ezek a tények hidegen hagyják, nem sok esetben foglalkoztak még ezekkel a kérdésekkel.

Tehát mikorra az apa ki tudja menekíteni gyermekét, a gyermek már maradandó fizikai-, pszichológiai-, és mentális károsodást szenvedett – mindez az elavult társadalmi berögződések, és a hivatalokon belüli korrupció miatt. Hatalmas feladat lesz számára az, hogy a gyermeke személyiség fejlődésének irányát helyre tudja hozni, a teljes mértékben hiányzó önbizalmát, önértékelését, illetve önbecsülését helyre tudja hozni, és megtanítsa tanulni, vagy éppen a mindennapi személyi higiéniára. Stb.

Az elhelyezés megváltoztatását bár a bíróság kimondja – de ezt akkor teszi, amikor már más választása nem igazán lehet, a bizonyítékok súlya alatt a bíró ellenállása megroppan. Ekkor szembesül az apa azzal, hogy a bíróság gyermekét nem tekinti áldozatnak, nem rendeli el az áldozatoknak járó, segítő pszichoterápiát, mégpedig az állam költségén. Hiszen a gyermek nemcsak az őt elhanyagoló, bántalmazó, elhagyó szülő áldozata, hanem a korrupcióé, és a hivatali mulasztásoké egyaránt. Mégsem kaphat szakértő segítséget, csak akkor, ha magánúton ezt az apa kifizeti. Ha ki tudja fizetni.

Az elhelyezés megváltoztatása után ugyanis azzal szembesül: nem kap családi pótlék ellátást az Államkincstártól. Ennek nagyon egyszerű oka van, mégpedig a jó, magyar törvények. Azok ugyanis azt mondják, hiába állapítja meg a bíróság végzéssel azt, mióta van a gyermek az apa felügyelete alatt, az az Államkincstárt nem érdekelheti. Mindaddig, míg az anya nem nyilatkozik arról, hogy mikor került ki az ő háztartásából a gyermek, addig nem jár a gyermeket nevelő szülőnek a családi pótlék ellátás.

A folyamat ugyanis a következőképpen zajlik: apa bemegy az Államkincstárhoz, kitöltött igénylőlappal, és a bírósági végzéssel. Ott közlik vele, hogy köszönik szépen, de a folyósításra várni kell. Nekik ugyanis a törvény szerint levélben fel kell szólítani az anyát arra, hogy nyilatkozzon arról, mikor került ki a háztartásából a gyermek, amennyiben ezt önként nem teszi meg. Ha nem veszi át ezt a levelet, és az visszajön „nem kereste” jelzéssel, még egyszer ki kell küldeniük. Ha ez is visszajön, akkor határozatot kell hozniuk arra vonatkozóan, hogy a két kézbesíthetetlen iratkiküldést követően, az iratot kézbesítettnek tekintik. Ezt is ki kell küldeniük, és várni még 15 napot arra, hogy esetleg a másik fél fellebbezhessen. Csak ezt követően válhat jogerőssé az, amit a bíróság, végzéssel már eleve meghatározott, mégpedig évre, hónapra, napra pontosan.

Törvényeink tehát nem a gyermek, hanem a bántalmazó, elhanyagoló, elhagyó szülő mellett állnak, mintha nem is léteznének a gyermekeknek jogai. S hogy mire kell ennyit várni? Arra a havi 12 200 forintos ellátásra, amelyből alig 1,5 heti pelenkát, illetve egy havi intézményi étkezést tud a szülő kifizetni. Mert többre nem futja belőle, de még ezt is sajnálja az állam a gyermeket nevelő szülőtől. … A legszebb azonban mégiscsak az az egészben, hogy visszamenőlegesen mindössze két hónapra igényelheti a szülő, hiába neveli esetleg hónapok, vagy évek óta a gyermeket. Hiába szerepel ugyanez a bírósági végzésben is.  Ily módon olybá tűnik, mintha a bíróság szava és tényállítása nem érdekelné az Államkincstárt. Hiszen mindaddig figyelmen kívül kell hagynia a bírósági végzés tartalmát, míg a bíróság által elmarasztalt szülő nem nyilatkozik. Ha nyilatkozik, akkor sem azt a dátumot veszik figyelembe, amelyet a bíróság állít, gyámhivatal által megállapított tényállásban, hanem azt veszik figyelembe, amit az elmarasztalt szülő állít.

Nonszensz, hogy a bíróság által elmarasztalt szülő, és annak véleménye magasabb rangban van az Államkincstár előtt, mint maga a bíróság és a végzése. Ezt írja elő ugyanis a vonatkozó törvény az Államkincstár számára.

És itt még nincs vége. A tartásdíj természetesen elfelejthető, főként akkor, ha a tartásdíj megállapításának kérdésére a bíró előtt köp egyet a gyermeket elhanyagoló szülő. A bírósági végzés, még, ha tartalmazza is azt, hogy a tartásdíj előzetesen végrehajtható, ez csak akkor minősül lehetőségnek, ha a tartásra kötelezett szülőnek van munkahelye. Ilyennel azonban az elmarasztalt szülő nem rendelkezik, hiszen a családi pótlékon kívül általában nincs más jövedelme. Mindez hiába, mert az állami megelőlegezést a bíró nem rendeli el hivatalból, hanem a következő utat járatja végig az apával: indítson végrehajtási eljárást, bírósági végrehajtónál. Amennyiben a végrehajtó mondja ki azt – és nem pedig a bíróság -, hogy a tartásdíj behajthatatlan, a gyámhivatalnál csak ezt követően lehet megindítani az állami megelőlegezés eljárását.

Még abban az esetben is így van ez, ha az elmarasztalt szülő konkrétan azt nyilatkozza a bíróság felé: sem jövedelme, sem munkahelye nincs. Még ebben az esetben sem rendeli el az állam általi megelőlegezést a bíróság, azonnal, és hivatalból. Ennek oka is egyszerű: a vonatkozó törvények értelmében az állam általi megelőlegezést kizárólag a gyámhivatal rendelheti el. ….

Ez az eljárás szintén az elmarasztalt szülő írásbeli megkeresésével kezdődik, mint a családi pótlék esetében. Ha nem veszi át a levelet, még egyszer kiküldik, ha ezt sem, akkor eldöntik, hogy kézbesített, ezt is kiküldik, és várnak 15 napot, hogy az elmarasztalt szülő fellebbezhessen. Csak ezt követően döntenek arról: jogosult-e a jogosult az állami megelőlegezésre. Ha döntenek erről, ez sem válik azonnal jogerőssé, várni kell még 15 napot, majd ezt követően kezdik folyósítani.

Mindez azt jelenti: ha az apa több évnyi küzdelmet követően ki tudja menekíteni a gyermekét, ezt követően még több hónapig küzd a gyermeke és a saját életszínvonalának fenntartásáért, mert a bürokrácia útvesztői és a jó magyar törvények nem segítenek neki abban, hogy anyagi helyzete ne rokkanjon meg, az elhelyezés megváltoztatása után sem, és úgy lássa el gyermekét, ahogyan szeretné, azt megadva neki, amit csak megadhat.

Az Alaptörvényben ugyanis szerepel az a tézis: a szülő kötelessége eltartani gyermekét. Ez pedig azt jelenti: nem az állam kötelessége. Azt a pár forintot megadni, segítségként a gyermekét egyedül nevelő szülőnek. Hiszen egy demokrácia nem arról szól, hogy az állam segítene a gyermekek létfenntartásában. Legalábbis Magyarországon nem erről szól.