Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2017.08.30

Akadozó rákgyógyítás hazánkban

kemoterapia.jpgA KSH adatai szerint az elmúlt 10 évben évente Magyarországon 32-33 ezer haláleset írható a daganatos megbetegedések számlájára, a százezer lakosra jutó hazai daganathalálozási arány a legrosszabb Európában, alaposan megelőzve Oroszországot és Romániát is. – tudatja a Napi.hu.

Majd így folytatja az elemzését:

„Aki azt hiszi, hogy a daganatos betegségek elleni küzdelem legfontosabb eleme az egészséges életmód és az egészségtudatosság, alaposan téved. A gyógyulás, illetve az életben maradás legalább ilyen fontos meghatározó eleme a gyógyítás helyszíne. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) 2016-os adataiból ugyanis egyértelműen látszik, Magyarországon nincs egységes onkológiai ellátás, legalább ötféle terápiás módszert követnek az öt onkológiai térségben, amelyen belül Budapest maga sem önálló egység, hiszen a fővároson belüli cetrumok között is órásiak a különbségek.

„A terápiás útról elméletben protokollok alapján döntenek, azonban van ezzel egy kis baj: ezek a protokollok túl részletesek, a több ezer oldalnyi szakmai és finanszírozási útmutató gyakorlatilag követhetetlen. (Tőlünk nyugatabbra, a sokkal jobb rákhalálozási mutatókat produkáló holland, vagy belga egészségügyben áttekinthetőek és tömörek a szabálykönyvek.)

„A 2012-ben léthozott, öt ellátási területre osztott onkológiai térségi rendszer központja természetesen abban az öt városban (Budapest, Debrecen, Szeged, Pécs, Szombathely) van, ahol a legnagyobb volt a tízezer lakosra jutó területi onkológiai ágyak aránya. A térségi rendszerben a 4,280 millió lakosú közép-magyarországi ellátási térség kialakítása során Budapesthez került a legrosszabb ágyellátottsággal rendelkező hat megyéből öt. (Nógrád megyében tízezer lakosra 1,04 onkológiai ágy jut, Jász-Nagykun-Szolnok megyében 0,99, Fejér megyében 0,72, Komárom-Esztergom megyében 0,67, és a Budapesttől elválaszthatatlan Pest megyében 0,24.)

A következmények 2016-ra már jól kirajzolódtak. A NEAK adatai szerint 2016-ban az általános finanszírozásban elvégzett járó- és fekvőbeteg kemoterápia 43,79 százaléka történt Budapesten, a tételes finanszírozást illetően vélhetőleg még magasabb a budapesti ellátok aránya.”

„A csak gyógyszeres kezelést végző osztályok közül az egy onkológiai ágyon egy év alatt ellátott betegek számában Budapest kiemelten magas értékeket mutat: Szent László kórház 157 beteg/ágy/év, Bajcsy Kórház 107 beteg/ágy/év, miközben az országos átlag 63 beteg/ágy/év. A sereghajtók között található Eger, Kerepestarcsa és Szekszárd, amelyek 40-nél is kisebb értékekkel rendelkeznek.

Viszont nem minden budapesti egység pörög magas frekvencián. Vajon mi lehet a magyarázat arra például, hogy a közel száz ággyal és sugárterápiás készülékekkel is rendelkező budapesti Uzsoki utcai kórházban egy ágyon egy év alatt összesen 14 beteg váltja egymást, igaz, 50 százalékos ágykihasználtság mellett.”

„A közép-magyarországi térség onkológiai ellátásában a legszűkebb kapacitás a sugárterápiás ellátás. A jelenleg rendelkezésre álló 39 hazai besugárzó közül 10 működik Budapesten, de a hazai besugárzók 25 százalékával a hazai lakosság 45 százalékát kellene ellátni.

Közép-Magyarországon jelenleg háromszor annyi lakos jut egy készülékre, mint amit az aktuális nemzetközi elvárások javasolnak. A két budapesti sugárterápiás központnak a saját intézményi feladatain túl még tizenkét klinikai onkológiai ellátást végző kórház, valamint három, igen nagy onkológiai aktivitású intézmény betegeinek a személyre szabott kezelésébe illeszthető sugárterápiáját kell biztosítania.

A többi négy térségben viszont csak egy-egy, sugárterápiával nem rendelkező klinikai onkológiai osztály működik. A napi betegellátás Budapesten csak úgy biztosítható, hogy az Országos Onkológiai Intézetben az egy készülékre jutó éves esetszám csaknem a két-háromszorosa a vidéki városokban működő készülékeken ellátott esetszámoknak, a fővárosi készülékek kihasználtsága 130 százalékos, a vidékieké pedig 50-70 százalékos úgy, hogy a hírek szerint daganatos betegek beugárzása mellett reumatológiai kezeléseket is végeznek velük.”

Érdemes a teljes cikkért ide kattintani.