Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2017.09.10

Szépségtapasz az alacsony magyar bérszínvonalon

szegeny-gyermek.jpgEgy társadalom állapotáról, változásáról nyilván nehéz csak számok segítségével beszélni. Már csak azért is, mivel olyan, hogy átlagember csak a statisztikában van. Mégis, mivel jobb eszközünk nincs, elkerülhetetlen, hogy tényadatokat hívjunk segítségül, amikor problémákat akarunk megérteni és válaszokat megfogalmazni. Az egyik ilyen eszköz a kezünkben a létminimum meghatározása. Azt a létminimumot, amelyet a rendszerváltáskor politikusok, szakemberek és szakszervezeti vezetők dolgoztak ki közösen, majd a politika számára terhessé válva, 2014-ben megszüntetett a kormány. 

Ezen gondolatok Kiss Ambrustól származnak, kinek írását a Népszava.hu tette közzé. Értékes, és főleg megfontolandó gondolatok. Nézzük tovább, mit ír:

Amikor szegénységről beszélünk, nehéz dolgunk van, ha statisztikai adatokkal akarjuk megfogni a kérdést. (Még nehezebb, ha nem azokkal, hanem szubjektív elemekkel próbálkozunk.) Húzunk egy vonalat, és az alatta lévőkre azt mondjuk: „Ti vagytok a szegények”, a felette lévőknek pedig: „Nektek nem kell izgulnotok, jó helyen vagytok a társadalmi ranglétrán”.

A létminimum-számítás tipikusan ilyen műfaj. Húzunk egy statisztikai módszerekkel kiszámított vonalat, és megnézzük, kik vannak alatta, és kik felette. Ahogy összevetjük ezt szubjektív valóságérzékelésünkkel, azonnal kétségbe is vonjuk az egész értelmét, és szükségességét.

Az önmagában csak néhány napig érdekes hír, hogy az adott időszakban hány millió ember tartozott a létminimum alatt élők széles táborába. Ezzel nem lehet sokat kezdeni. Izgalmasabb, ha meg akarjuk érteni az okokat, ha csoportokat próbálunk képezni belőlük. Ilyenkor kirajzolódnak olyan csoportszintű problémák, amelyekre már lehet politikai válaszokat adni.

Ha nem egyéni, hanem háztartás-szinten nézzük a számokat, akkor 2016-ban 100-ból 29 háztartás tartozott a létminimum alatt élők táborába. Azon háztartások esetében, ahol nincsen 18 év alatti, a családok 23 százaléka él létminimum alatt. Ugyanakkor, ha már van gyerek, akkor ez az arány 51 százalékra változik. Önmagában az a helyzet, hogy gyermeket nem nevelő családok és a gyermeket nevelők között ilyen éles a különbség a létminimum szempontjából, komoly kétségeket ébreszt a jelenlegi társadalompolitikai prioritásokkal szemben. Arról nem is beszélve, hogy az egyszülős háztartások esetében még nagyobb a kiszolgáltatottság anyagi értelemben. Két kiskorú gyermek nevelése esetén 81 százalékra növekszik a létminimum alatt élők aránya.

Eközben a kormány családbarát országról beszél, adókedvezményeket ad a gyermekek után. Hogyan lehetséges, hogy a kormány által bőkezűnek mondott rendszerrel együtt is a kisgyerekeseknek a legnehezebb a helyzetük?

A probléma ott kezdődik, hogy az utóbbi években a szociális támogatások elértéktelenedettek. Több éve nem emelték a családi pótlékot és a gyes összegét. A költségvetés átcsoportosította az ezekre adható pénzeket a bérekhez kapcsolódó adókedvezményekhez. Utóbbit pedig csak azok a családok tudják igénybe venni, ahol vannak bejelentett munkaviszonnyal rendelkezők (lehetőleg teljes állással, amely kisgyermek mellett nem feltétlenül döntés kérdése). Ebből következik, hogy ha a létminimum szintjére akarnánk feltornázni a teljes magyar társadalmat, akkor az alsó tized esetében nem csak a bérekhez kellene hozzányúlni, hanem a szociális ellátásokhoz is.

Ugyanakkor bérfronton sem lehetünk büszkék magunkra. A bőkezűnek mondott családi adókedvezmények csak szépségtapaszt jelentenek az alacsony magyar bérszínvonalra. 2015-ben (ez az utolsó összehasonlítható adat) a lengyel, a szlovák és a cseh nettó bér a két átlagkeresős, két gyermeket nevelő családok esetében 21 százalékkal volt magasabb, mint a magyar. Az átlagkereső, gyermeket nem nevelő személy esetében pedig 30 százalékkal. Azaz a családi adókedvezmény annyit tudott segíteni, hogy kisebb volt a bérszínvonalban a különbség a környező országokhoz képest. Mit fejeznek ki az adatok? Az Európai Unióhoz velünk együtt csatlakozott, és elvileg közel azonos fejlődési pályát leíró országokban a gyermekes családok átlagjövedelme több mint két havi bérrel magasabb, mint a magyar családoké.

Látszik az első adatokból, hogy a 2017-es minimálbér-emelés a legkisebb keresetűek jövedelmét elindította felfele, és területi alapon is csökkent a bérolló. Ez azonban csak egy pici kezdőlépés volt, és kizárólag a minimálbér emelésével nem lehet megoldani az alacsony bérszínvonal problémáját.