Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2017.08.28

Ember embernek farkasa lészen ...

farkas-bebivel.jpgAz Alaptörvényünkben már régóta szerepel az a kitétel, hogy az állam nem köteles gondoskodni a területén élő állampolgárok szociális biztonságáról. Ez a rendelkezés nem csupán azt jelenti, hogy az én korosztályomnak nem lesz már nyugellátása, és társadalombiztosítása, ha eléri az öregségi nyugdíjkorhatárt, és munkavégzésre képtelenné válik, hanem azt is jelenti, hogy a gyermekeinktől (akiket a későbbiekben a mi eltartásunkra kényszerítenek) egyetlen tollvonással megvonták a szociális biztonsághoz való jogukat, mégpedig, még gyermekként. S hogy ez mindenféle nemzetközi egyezménnyel szembemegy? ... 

Hát ki figyel oda? ....

Tehát, évekkel ezelőtt gyermekeinktől megvonták a szociális biztonsághoz való jogukat, majd napjainkban elrendelik, hogy a szegénységben felnövő gyermekeink tartsák el a szüleiket. Adjanak meg azoknak a szülőknek mindent, akik nekik nem tudtak megadni mindent, amit szerettek volna, hiszen a közmunka-karrier és a minimálbér létminimum szintje alatti folyamatos tartása mindezt nem tette számukra lehetővé.

Köztudott tény: a szegénység újra termeli a szegénységet. Szegény szülők idősen is szegények lesznek, a szegény szülők gyermekei sem biztos, hogy jobban járnak, és kiemelkedő anyagi sikereket érnének el, ha felnőnek. Nem tehetik, mégpedig nagyon egyszerű oknál fogva: a szegény szülőknek nincs pénzük iskoláztatni a gyermekeiket. Vannak olyan 16-17 éves fiatalok, akik azért kényszerültek az iskola befejezésére, és abbahagyására, mert pl. egyszülős családban élnek, és nincs pénze az iskolába járás útiköltségét fedeznie annak az egy szülőnek, aki pl. közmunkásként tengeti mindennapjait. Bár törvény írja elő, hogy az iskolába járás költségeit az iskola - szülői kérésre - megtéríti, de azt is törvény írja elő, hogy miből és mennyiből gazdálkodhat egy iskola.

Ez az előírt keret pedig arra sem elég, hogy az iskolák fedezzék mindennapi kiadásaikat, nemhogy a tanulók utazási költségeit is megtérítsék. S hogy a jogalkotó előírhatná a tömegközlekedést szolgáltatók számára a tanulók ingyenes utaztatásának biztosítási kötelezettségét? ... Ki figyel oda? ... (ebben az esetben ugyanis nem tudnának a szolgáltatók vezetőinek havi többmilliós munkabért, és extra jutalmakat biztosítani azért, hogy rajtuk keresztül fosztogathassák még tovább a népet.)

Azok a 16-17 éves fiatalok is elhagyják az iskolát, ahol az őt nevelő egyszülő, vagy esetleg mindkét szülő közmunkásként dolgozik (szerencsés esetben, ha éppen nem ellátás nélkül élő munkanélküli). Tegyük fel: mindkét szülő közmunkás, és a fiatalnak még legalább egy testvére van. Két gyermekkel a havi megélhetéshez szükséges összeg a KSH adatai alapján 200 ezer nettó fölött kellene, hogy legyen. Nos, két közmunkás ezt az egy hónapra szükséges, előírt összeget jó, ha 3 hónap alatt megkeresi. És akkor még rezsit (ne felejtsük: a "csökkentett" rezsit) nem fizették ki. Ennek a fiatalnak bizony el kell mennie - szintén közmunkára, hiszen más lehetősége nem igazán van -, otthagyva az iskoláját.

Ha ezek a szegény sorsú gyermekek felnőnek, szintén szegény sorsú fiatalokká cseperednek, iskolai végzettség hiányában ugyanis nem marad számukra más lehetőség. Végzettség nélkül csak akkor tölthető be vezérigazgatói, illetve osztályvezetői pozíció, magas munkabérrel, ha az ember a kormánypárt tagjainak népes családi-, vagy baráti köreihez tartozik. A szegény sorsú emberek pedig ebben a körben nem szerepelnek, ily módon marad számukra a közmunka, vagy a munkanélküliség.

Van azért más lehetőségük is: a feketemunka, illetve a külföldi munkavállalás. Zárójelben: vagy pedig az a húspiac, amit a prostitúció jelent, úgy a lányok, mint a fiúk számára. ...

Tehát, ha a szegénységben felnövő gyermek képes arra, hogy el tudjon helyezkedni, ebben az esetben igyekszik a gyermekkorából okulva, családalapítás előtt megteremteni a saját egzisztenciáját, megtéve ezért minden tőle telhetőt. Igen ám, de mivel az évek múlnak, a szülő sem lesz fiatalabb, és eközben a szülő vagy megrokkan, vagy megözvegyül, de az is előfordulhat, hogy betölti a nyugdíjkorhatárt. Ha megrokkan, akkor könyörög Istenhez, hogy a kezét és a lábát azért még tudja mozgatni, hogy dolgozni tudjon, és ne kelljen a gyermeke nyakán élősködve elvenni annak jövőjét. Azt, amit ő - önhibáján kívül - nem volt képes megadni neki. ...

Gyermekeink vasmarok szorításába kerülnek, pontosan abban az életszakaszban, amikor a saját, önálló életüket volna szükséges kialakítani és megalapozni. Napjainkban nagyon kevés fiatalnak adatik meg az az esély, hogy elköltözzön szüleitől, és önálló lakást tudjon fenntartani, lévén, az elméletileg alanyi jogon járó szociálpolitikai támogatást is csak a tehetősebbek tudják igénybe venni lakásvásárláshoz. Olyan jövedelmi szinteket írnak elő ehhez, amelyet egy szegény sorsból felnövő gyermek teljesíteni képtelen. Olyan kezdeti költségeket gombol le róluk a bank a folyósítás feltételeként, amelyet egy szegény sorsból érkező gyermek teljesíteni szintén képtelen.

Maradnak hát a szülőknél, a szülőkkel.

Az élet rendje, hogy a fiatal szerelmes lesz, megházasodik, és gyermeket vállal. Csakhogy mindezt nem tudja megtenni, ha eközben - tulajdonképpen - örökbe kell fogadnia a szüleit is. Egyre kevesebb gyermek fog születni tehát ennek okán, mígnem ténylegesen üresen kong az állami nyugdíjkassza. Lévén, egyre kevesebb születésszám egyre kevesebb járulékfizető állampolgárt jelent.

Még kevesebb lesz a Magyarországon járulékot fizetők száma abban az esetben, ha a gyermek, annak érdekében, hogy eltarthassa szüleit, külföldön vállal munkát, és telepedik le. Külföldi munkabérből ugyanis minden további nélkül fel lehet vállalni ezt az állam által gyermekekre rótt kötelezettséget, nem úgy, mint a magyar munkabérekből. Külföldi munkabér ugyanis, ha nem is bőségesen, de képes arra, hogy generációkat is el- és fenntartson.

És ez csak az egyik része ennek a történetnek, van egy fájóbb része is.

A szülőknek azzal a tudattal kell ugyanis élni, hogy ha megrokkan, vagy megöregszik, és munkavégzésre már nem lesz alkalmas, fel kell élnie gyermeke elől a jövőt. ...

Nincs az a jóérzésű, szeretettel telt szívű szülő, aki a gyermekét kitenné annak a választási kényszerhelyzetnek, hogy ő a gyermekének, vagy a szüleinek adjon-e enni, és esetleg ő maradjon éhes. Nincs az a szülő, aki beperelné a gyermekét, mert az inkább a gyermekének ad enni, és nem a szülőjének. Mit fog tenni a jóérzésű szülő ebben a kiszolgáltatott, ellehetetlenített helyzetben? Fogja a kötelet, és ugrik. Mert egy szülő sem akar teher lenni gyermeke nyakán, felélve előle az életét. ...

Várhatóan, ugrásszerűen fog megnőni az öngyilkosságok száma, ennek következtében Magyarországon, alig 10 éven belül.

A kérdés boncolgatásához még egy hatalmas problémakör kapcsolódik: a különélő szülő élete és helyzete. Napjainkban a bíróságok és a gyámhivatalok azért veszik el a gyermeket a szülőktől, illetve emelik ki családjaiktól a gyermekeket, mert az egyik, vagy mindkét szülő szegény, és/vagy a házasság esetleg megszakad. A szegény sorsú különélő szülő, bárhogyan is szereti gyermekét, a hozzá utazás költségeit, abban az esetben, ha tartásdíjat fizet, biztosítani nem tudja. Ha ezt az élethelyzetet még a PAS is végigkíséri, a különélő szülő, és a gyermek kapcsolata a nullára fog redukálódni, hiszen a gyermekkel együtt élő szülő nem fogja elősegíteni a kapcsolattartást, amellett, hogy minden lehetséges eszközzel még akadályozza is.

Ha a különélő szülő rokkant, és rokkant ellátásban részesül, sem utazni nem tud, sem pedig tartásdíjat fizetni. Joggal várható-e el a gyermektől az, hogy eltartsa azt a szülőjét, aki az ő számára nem tudott tartásdíjat fizetni? Hiszen, ha valakit el kell tartani, hát akkor a rokkant szülőt biztosan el kell majd tartani, mert amikorra a nyugellátás megszűnik, addigra már bőven nem fog a rokkant-ellátás létezni Magyarországon.

Jelen módosítás ugyanakkor nem tesz különbséget a kötelező szülőtartás esetében a különélő szülőre vonatkoztatva. Ez a törvény a szülőt szülőnek tartja, akkor is, ha a szülő nem a gyermekkel él. A törvény ugyanis - ahogy szokott - több sebből vérzik, több kérdésről egyáltalán nem rendelkezik. Például:

Nézzük azt az esetet, amikor a különélő szülő nem fizet tartásdíjat, mert ő maga sem tud megélni jövedelméből, és az állami megelőlegezés lesz ennek megoldása. Az állami megelőlegezés terhe adók módjára történő végrehajtással a szülő kötelezettsége lesz, akkor is, ha gyermeke felnőtté válik. Csakhogy, ha nem lesz miből végrehajtani - az állam pedig nem hagyja magát megkárosítani - mondván, hogy a szülő tartozásáért a szülőtartás értelmében a gyermek a felelős, ily módon kezes, akkor a gyermekkel fizettetik meg a neki nem biztosított tartásdíj visszahajtását az állam felé, ha a szülőtől nem tudják visszavonni azt?

Ha a szülő eléri a nyugdíjkorhatárt, de nyugellátása nem lesz, ugyanakkor munkavégzésre képtelen egészségügyi állapotban lesz, akkor az orvosi kezelés költségeit is kötelezően a gyermekre terhelik? Hiszen az Alaptörvényben a társadalombiztosítás alanyi jogát is elvonták a magyar állampolgároktól. A gyermekgyógyszereken már régóta nincs állami támogatás, ugyanígy az időskori gyógyszerek nagy részén sem. Ha egyszerre lesz beteg a gyermek és a szülő, akkor melyikük gyógykezelését fizesse a gyermekünk? Ha a gyermekének nem biztosítja az orvosi ellátást és a terápiát, bűncselekményért elítélik, gyermekét elveszik tőle, ugyanakkor a szülőtartás-törvény szerint ugyanígy járnak majd el vele szemben, ha a szülő gyógykezelését nem biztosítja, abban az esetben, ha ő maga erre képtelen. Akkor a szülőt is elveszik majd tőle?

És mi a helyzet ezekben az esetekben a különélő szülővel? Ugyanis csak nagyon ritka esetben nem sínyli meg a szülő-gyermek kapcsolatot a szülők különköltözése. Ha új szülőtárs kerül be a család életébe, akkor az "új szülő" is a szülőtartás körébe vonhatóvá válik? Akkor már - tekintettel arra, hogy az "új szülő" is hozzájárul a gyermek tartásához - három, négy, öt szülő (esete válogatja) eltartásáról kell, hogy gondoskodjon a gyermek? És mi a helyzet a nevelőszülőknél nevelkedő gyermekekre vonatkozó, kötelező szülőtartással? Kénytelenek lesznek eltartani azokat a szülőket, akik esetleg lemondtak róluk, azokon viszont nem segíthetnek, akik felnevelték őket? ....

Ember embernek farkasa lészen. ....

És ezt a helyzetet egy magát "családbarát" kormánynak becéző jogalkotónak köszönhetjük. Élükön a keresztényekkel. Nem is értem, hogy az egyházi vezetők, hazánkban, miért nem emelik föl a szavukat ez ellen az embertelen törvény ellen?

Embertelen, igen. Hiszen a gyermek, ha lehetősége van rá, segíti a szüleit, parancs nélkül is. Főleg, ha erre van nevelve. Megteszi, minden állami kényszer nélkül. Tudom, hogy ez furán fog hangzani a jogalkotók füleinek: pusztán azért teszi meg, minden kényszer nélkül, mert szereti a szüleit.

Ezzel a törvénnyel csak az ügyvédek járnak jól: érdemtelenségi perek garmada fog megindulni. Ha ugyanis a gyermeknek nincs miből támogatniuk szüleiket, akkor nincs miből támogatniuk, még akkor sem, ha a kormány úgy gondolja, hogy ez kötelező. S hogy az önhibán kívüliséget bizonyíthassa, arra nem létezik megfelelő, célirányos peres eljárás (a szülőtartás-törvénnyel egyidőben ugyanis nem gondoskodnak ilyenfajta új eljárás szabályozásáról, még azt sem tudni, a bíróságra, vagy a gyámhivatalra fog-e tartozni, gyámság alá helyezik-e a szülőt, vagy sem, stb.), marad hát az érdemtelenségi per. Generációk szakadnak majd el egymástól, és családok szakadnak szét örökre, ezek következtében.

Hát ezt jelenti a bibliai jóslat. Így válik ember embernek farkasává. ....

Beteljesedett.