Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2017.08.31

Értékrend

ehezes.jpgKormányunk eltörölte a szegénység szót a minisztériumok szóhasználatából, ezt követően, központilag megszüntette a szegénység mérését is. Mindezek előtt Alaptörvényben szabályozta, hogy a gyermekek kötelessége eltartania a szülőjét. Magyarország tehát vitathatatlanul jobban teljesít, hiszen a kormány igyekszik a szegénység fogalmát kitörölni a köztudatból.

Tette mindezt a kormány úgy, hogy az ENSZ Nemzetközi Gyermekvédelmi Egyezményét figyelembe sem vette, nemhogy átültette volna a magyar jogalkotási gyakorlatba annak rendelkezéseit. ...

Ma, amikor a szülők szegénységén nem segít a kormány, hanem büntetésként azért, mert szegény mer lenni, még ki is emelik tőle a gyermekét, ráadásul több, mint 50 km-re költöztetik a szegény szülőtől a gyermekét, nehogy élni tudjanak a kapcsolattartáshoz való jogukkal, hiszen a szegény szülő azért szegény, mert a kormány által egekbe emelt közlekedési költségeket sem tudja megfizetni.

Ma, amikor a szegény szülőt rendeli büntetni azért is, mert "Amije van, annyit is ér" - idézve a Nagy Klasszikust. Ma, amikor a kormány tagjai megengedhetik maguknak, hogy mindössze egyetlen zakóra több százezer forintot elköltsenek, a szegény családok gyermekeire valahogy nem akaródzik költeni. ...

De!

Költenek stadionokra - az éhező gyermekek helyett,

Költenek médiabirodalom létrehozására, központosított cenzúrával - a beteg gyermekek számára szükséges egészségügyre való költés helyett,

Költenek a foci oktatás kötelezővé tételére - a gyermekgyógyszerek állam általi támogatása helyett,

Költenek a baráti kör felső tízezerbe kerülésére - a családi pótlék és a GYES összegének megemelése helyett,

Költenek. ...

Költenek magukra, és önnön érdekeikre, keresztényien, könyörületesen, fiatal demokrata módon. Bár, ezek a fiatal demokraták már nem ugyanazok a fiatal demokraták, akik voltak egykoron. Hiszen anno pontosan attól hánytak, amit ma ők maguk megtesznek - ez viszont nem akad fenn a torkukon. ...

Meg kell hagyni, azért, kenjük-be-sárral alapon egy stadion építésére szánt összeg nyolcadát odaadják a szegény gyermekeknek. 1,5 milliárdot képesek az éhező gyermekeknek juttatni, akkor, amikor egy stadionhoz tartozó kazánházra odadobnak 3,8 milliárdot.

Micsoda értékrend ez, kérem! Szegény Széchenyi forog a sírjában. .... Bár Balga Botor Balogh miniszter ki is nyilatkoztatta a kormány álláspontját, ebben a kérdésben, amikor a gyermekek nélkülözéséről kérdezték. Ezt, és így mondta:

"a szülők felelőssége is, hogy a gyerek ne éhezzen, a gyerekvállalás előtt a szülőnek át kell gondolni, hogyan tudja majd felnevelni a gyereket."

Nincs mit tovább hozzáfűzni eme gondolkodásmódhoz. ....

Főleg, ha figyelembe vesszük Rezsiszilárd nagy mondását mindehhez: "Azé az ország, aki teleszüli." ....

Fotó: Marabu